promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jöhet a Dűne folytatása? A stúdió sokat sejtető választ adott a kérdésre!
Borítókép:  Timothée Chalamet a Dűne című filmben / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nemrég mutatták be Magyarországon a Timothée Chalamet főszereplésével készült Dűnét, aminek úgy tűnik, hogy máris berendelték a folytatását.

A Szárnyas fejvadász 2049 és egyebek között az Érkezés rendezője, Denis Villeneuve elkészítette Frank Herbert Dűne című sci-fi regényének látványos filmadaptációját, amit már hosszú évek óta vártak a nézők. Az alkotásban rengeteg sztár szerepel, hiszen Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Josh Brolin, Jason Momoa, Dave Bautista, Rebecca Ferguson és többek között Zendaya is feltűnnek benne, így szinte garantált volt a siker – pedig nem mindenkinek tetszett a végeredmény.

Azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy a Dűnét alapból kétrészesre tervezték, így az első film elég sok történetszálat a levegőben hagy, mivel a készítők abban reménykedtek, hogy az alkotás valóban sikeres lesz, és megcsinálhatják a folytatást, amiben szépen lezárnak mindent – most erről kérdezték a WarnerMedia egyik vezetőjét, Ann Sarnoffot, aki sokat sejtető választ adott a lehetséges második résszel kapcsolatban:

„Hogy lesz-e a Dűnének folytatása? Ha megnézed a filmet, akkor látod, hogyan ér véget. Azt hiszem, hogy ebből kiderül a válasz a kérdésre.”

Ez elég bizalomgerjesztő lehet azok számára, akiknek tetszett a Dűne, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a stúdió el szeretné készíteni a folytatást, ami lekerekítené az epikus történetet. Ha az első rész jól teljesít a mozikban, akkor minden esély megvan rá, hogy akár 2-3 éven belül megérkezzen a Dűne 2, szóval reménykedhetnek a rajongók – az pedig egészen megnyugtató, hogy a színészgárda, illetve a rendező is többször hangoztatták, hogy szeretnének visszatérni a folytatásra.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás