promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
22 év után végre fény derült a Star Wars egyik legnagyobb rejtélyére
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hosszú évekig foglalkoztatta a rajongókat az egyik legfontosabb kérdés a Star Warsszal kapcsolatban, de most végre fény derült az igazságra.

A Star Wars klasszikus trilógiájában egyetlen szó sem esett arról, hogy C-3PO-t Anakin Skywalker építette gyermekkorában; erre csak az előzménytrilógia 1999-ben bemutatott első etapjában, A baljós árnyak-ban derült fény.

A mozifilmben a kis Anakin csupán annyit árul el a több mint hatmillió közlési formát ismerő protokoll droid építésének okáról, hogy az édesanyjának készíti, vélhetően azért, hogy megértse más lények beszédét. Ez persze nem egy túlzottan kielégítő magyarázat, hiszen egy rabszolgának miért kellene szót értenie más nyelveken beszélő lényekkel, mikor szóba se állnának vele.

3PO ”születéséről” a későbbiekben már nem is esett szó, nemcsak a filmekben, de az eddig megjelent képregényekben és könyvekben sem. Április 6-án azonban megjelent a Skywalker: A Family at War című kötet, ami a Skywalker család teljes történetét meséli el.

Ebben adnak magyarázatot C-3PO megépítésére is: a könyv szerint a kis Anakin mindig is arról álmodozott, hogy egy nap az édesanyjával egyhagyják a Tatooine-t, és ketten beutazzák a galaxist. Ehhez persze szükségük lett volna egy protokoll droidra, aki legfordítja más lények beszédét.

Mint azt a filmekből tudjuk, ez sajnos nem valósult meg, hiszen Qui-Gon Jinn elvitte Anakint a bolygóról, hogy Jedit nevelhessenek belőle.

Érdekesség, hogy Kristin Baver a Kánonhoz, vagyis a Star Wars univerzumának központi, a Lucasfilm által hivatalosnak tekintett cselekménysorozatához tartozik, vagyis ami a Skywalker: A Family at War-ban olvashatunk, az úgy is van. Ki tudja, ebben a kötetben talán végre arra is magyarázatot kapunk, hogy ki volt Anakin Skywalker édesapja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás