promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Agresszív horrornyuszik és óriáscsigák tartották rettegésben a középkori embereket
Borítókép:  The Vintage News
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nyulak és csigák is borzolták a középkori emberek mindennapjait a krónikák tanúsága szerint. Mégis hogyan kell értelmeznünk ezt a furcsaságot? Mivel tudjuk, hogy horrornyuszik csak a Monty Python szerint léteznek, a valóságban pedig annyira ritkák, hogy nincsenek is.

Ismerjük a történetet a nyúlon túlról, és azonnal beugrik a sztori a Szent Kézigránátról is, ha nem, akkor szívesen megmutatjuk:

A középkori emberek világképe nagyon más volt, nem úgy gondolkodtak, mint mi. A festményeiken például gyakran az ókori eseményeket is úgy ábrázolták, mintha azok az ő ideükben történtek volna, Jézus keresztrefeszítésénél például a középkori harcmódor nehézsúlyú bajnokai, páncélos lovagok tűnnek fel. Pedig tudjuk, hogy a rómaiak nem így néztek ki. A középkori ember azonban nem volt tisztában az idő múlásával, úgy mint manapság mi.

De a gyerekeket is máshogy nevelték akkoriban, és kis felnőttként bántak velük, a csöpségeknek nem volt olyan gyerekkoruk, mint manapság nekünk.

Akadnak azonban más furcsaságok is.

Embereket elnáspángoló nyuszik

A terminátornyulakról készült ábrázolások a középkori krónikákat díszítették, illetve illusztrálták néha a mellettük lévő sztorikat. A nyulak a legtöbbször úgy tűnnek fel, mint akik egyáltlán nem kedves teremtmények, rendszeresen elkapják az embereket is, a harcban pedig tuti, hogy ők győznek, ha humanoid és terminátornyúl találkozik a réten.

Kép: WTsocial

Az igazság az, hogy ezek az ábrázolások a sztoriban részt vevő személy gyávaságát és esetleges butaságát fejezik ki azzal, hogy legyőzte őket egy nyúl. Az állat a gyávaság kivetülése, ahogy a gyávaság ráomlik az emberre.

Mi a baj, Mcfly? Nyuszi vagy?

- hangzik el a sokat idézett mondta a Vissza a jövőbe-trilógiában (angolban persze nem nyusziról van szó). Ugyanarról van szó, ha ezt a történetet a középkorban mesélik el, akkor Marty a három rész alatt állandóan óriási nyulakkal küzdött volna.

A nyúl amúgy más-más szimbolikával bír egyes népeknál, a gyávaság megtestesítőjeként az Ószövetségben jelenik meg először.

Krónikák lapjain tocsogó csigák

Nem csak horronyulak, hanem óriási csigák is megjelentek néha a krónikák lapjain. Általában lovagokkal harcolnak. Az efféle párbajok viszont már a tudósokat is próbatétel elé állítják, amikor világosan el szeretnék mondani, hogy mit szimbolizál egy-egy ilyen csörte az állat és az ember között. Egyértelmű magyarázat nem is akad, még a Vox is csak olyan videót közölt, amelyben elméletek sokaságát veszik elő. 

Kép: British Library

Lillian Randal történész szerint, aki először foglalkozott a kérdéssel, a csiga a középkori nehézpáncélos lovagot testesíti meg. És a szimbólum arra utal, hogy soha ne próbálj páncél nélkül nekimenni egy csúcszuper páncélos lovagnak. Mindig tudd, hogy hol a helyed a hierarchiában, ne lázadj, ha nincs péncélod, azaz nem vagy nemes. Egyesek ezzel párhuzamosan osztályharcos értelmezést tulajdonítanak a csigának, szerintük a csigák a szegénység megtestesítői. A csiga győzelme pedig a nép győzelmét jelenti az őket elnyomó arisztokrácia felett. Legalább a meséik erről szóltak, ha már a valóság mást mutatott.

Persze mindkét elmélet helyes lehet, hiszen néha a csiga, néha pedig a lovag győzött.

Egyelőre azonban erre a kérdésre nem tudjuk a választ.

(Forrás: The Vintage News)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás