promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A nácik rengeteg óriásnyulat tartottak a haláltáborokban, kiderült, hogy miért
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Furcsa album látott napvilágot, rengeteg nyulas képpel.

Az angóranyúl a háziasított nyulak egy fajtája, amelyet főleg az irdatlan nagy bundája miatt tartanak és tenyésztenek. Eredetileg Törökországból származik, méghozzá Ankara környékéről, innen az elnevezése is (Angóra Ankara történelmi neve). A hatalamas szőr azonban veszélyes is lehet a mindennapokban, az állat könnyen lenyelheti, később pedig a felgyülemlett szörcsomók elzárhatják az emésztőrendszerét is, ezért 90-120 naponta nyírni kell a bundáját, amelyből később jó minőségű és értékes pamutot készítenek.

Amely alapanyaga lehet például a katonák egyenruhájának is. Németországban pedig hatalmas népszerűségnek örvendett a nyúl gyapja, főleg a felsőbb körök hordtak olyan ruhákat, amelyben efféle gyapjú is volt. Heinrich Himmler pedig 1941-ben arra gondolt, hogy a hadseregben is felhasználják ezt, ebből készítettek például az SS tiszteknek és a Luftwaffe-s pilótáknak meleg ruhákat a télre.

Projekt Angora néven indult a program, később pedig előkerült egy album is, amelynek már a fedlapja is nyúlszőrből volt. Ebben rengeteg fotót találtak arról az időszakról, amikor a buchenwaldi haláltáborban hatalmas és kényelmes ketrecekben tartották az állatokat. Mint később kiderült, nemcsak ezekben a koncentrációs táborban, hanem valamennyiben éltek ilyen nyulak.

A történelem legkegyetlenebb pillanatai közé tartoztak azok az események, amikor a nácik azért ölték meg a foglyaikat (akiket arra kényszerítettek, hogy a nyulaknak zöldséget termeljenek), mivel nem mutattak tiszteletet az állatok iránt.

(Forrás: Dailymail.com, 24.hu)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás