promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elhalasztották az új Batman-film bemutatóját, Robert Pattinsonnak nincs szerencséje
Borítókép:  Batman szerepében Robert Pattinson / via screenrant.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már szinte azt hinné az ember, hogy elátkozták a The Batmant, hiszen a főszereplő, Robert Pattinson megbetegedése után a stúdió most megint elcsúsztatta a premiert.

Úgy látszik, hogy hiába a világ egyik legismertebb, legsikeresebb és legkedveltebb karaktere Batman, a DC és a Warner Bros. sajnos akárhogy is próbálkozik, nem tudja zökkenőmentesen elkészíteni a széria várva várt rebootját – bár be kell vallanunk, hogy nem minden az ő hibájuk.

Miután Ben Affleck kiszállt, új irányba helyezték a dolgot, és a forgatókönyvíró/rendező, Matt Reeves (A majmok bolygója: Háború) egy fiatalabb Bruce Wayne után kutakodott, majd végül megtalálta az ikonikus szerepre az Alkonyat-széria sztárját, Robert Pattinsont – akármennyire is meglepte ezzel a közönséget.

Már elkezdték a The Batman forgatását, de a színész elkapta a koronavírust, emiatt azonnal leálltak a munkálatok, majd miután meggyógyult, minden visszatért a régi kerékvágásba, hiszen vészesen közeledett a bemutató dátuma, és még rengeteg dolguk van a filmmel. De hiába tűnt úgy, hogy a körülményekhez képest minden jól meg, a stúdió most elég szomorú dolgot jelentett be.

Kiderült, hogy a The Batman jövő október elseje helyett 2022. március 4-én érkezik, a több hónapos késést pedig a forgatási szünettel, a koronavírussal, és a mozik rettenetes helyzetével indokolták.

Így sajnos egy ideig még nem láthatjuk Robert Pattinson egészestés bemutatkozását a feszülős denevérjelmezében, pedig az alkotásban még olyan színészek is szerepelnek mellette, mint például Colin Farrell (Pingvin), Andy Serkis (Alfred), Paul Dano (Rébusz), Zoe Kravitz (Macskanő) vagy Jeffrey Wright (Gordon felügyelő).

Hiába tolták el több hónappal a The Batman premierjét, az első előzetes alapján így is az év egyik legjobb filmje lesz – vagy legalábbis az, amit talán a legjobban várunk:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás