promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jöhet a Boldog halálnapot! 3. része
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bár a második rész elég gyengére sikerült, és bevételben sem termelt annyit, mint az első film, de a Blumhouse elnöke továbbra is kitart a harmadik rész mellett.

2017-ben mutatták be a Blumhouse égisze alatt készült Boldog halálnapot! című horrorfilmet, ami egy könnyen fogyasztható, szórakoztató alkotás volt, ami a belefektetett pénz sokszorosát hozta vissza, összesen 125 millió dollárt termelt globális szinten.

A történet főhőse Tree, aki folyamatosan újraéli rémes születésnapját, ami egyben a halálának napja is, hiszen folyamatosan egy babamaszkos gyilkos vadászik rá, és ahogy meghalt, újraébred ugyanazon a reggelen. Az egyetemista lány kénytelen felvenni a harcot, és igyekszik megtudni, ki akarja őt megölni, de ha nem sikerül, úgy örökre az eszement időhurok rabja marad.

Két évvel később megérkezett a 2. rész, ami lényegében nem sok újat kínált, ugyanarra épült, mint az elődje, aminek még egész jól állt a horror-vígjáték stílus, de a folytatásban teljesen háttérbe szorult a gyilkos, és kaptunk egy nevetséges tini-drámát, amit a végén megspékeltek még egy kis sci-fivel is.

Bár a film vége alapján lehetett sejteni, hogy tervben van egy harmadik rész is, az anyagi és a kritikai bukás után senki sem gondolta volna, hogy a Blumhouse tényleg belevág a projektbe. Jason Blum, a stúdió elnöke nemrég egy rajongói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy igenis keményen dolgozik azért, hogy elkészülhessen a Boldog halálnapot! 3. része.

Előtte viszont még sok Blumhouse-alkotás várható, június 19-én debütál az interneten a Kevin Bacon és Amanda Seyfried főszereplésével készült You Should Have Left című horror, októberben pedig a 2018-as Halloween folytatása, a Halloween Kills, aztán 2021-ben érkezik a Paranormális jelenségek 7. része, majd ősszel a Halloween-trilógia befejező etapja, a Halloween Ends.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás