promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan a Démonok között 3 főgonosza?
Borítókép:  Warner Bros.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Patrick Wilson egy interjúban utalt arra, hogy kivel is kell megküzdenie a Warren házaspárnak.

Mostanság két spin-offot kaptunk a Démonok között franchiseból. Az egyik ugyebár az idén megjelent Annabelle 3 volt, míg a másik Az apáca. A Warren házaspár persze ezekben is feltűnik, de most már arra várnak a rajongók, hogy ismét ők legyenek teljes mértékben a középpontban, és érkezzen a Démonok között 3.

Az Ed Warrent alakító Patrick Wilson most egy The Hollywood Reporter adott interjúban arról beszélt, hogy imádta az elkészítés folyamatát, és utalt arra, hogy most kicsit elköszönünk a démonoktól, és egy teljes más szörnyeteget kapunk főgonosznak.

„Fantasztikus volt a forgatás. Ez egy nagyon más dolog lesz, de persze most is Ed és Lorraine lesznek a középpontban. Olyasmibe csöppennek a karakterek, amibe eddig még nem, de így is kapcsolódni fog az alkotás a többihez. Itt egy egész másfajta szörnyeteggel állunk szemben.”

Wilson állítólag szándékosan használta a

„szörnyeteg”

szót, és az IGN ki is szagolta, hogy az új ellenség egy farkasember lesz.

A készítők ugyebár régen is azt akarták, hogy a harmadik rész a nyolcvanas években játszódjon. Most amúgy is divatos dolog horrorokban visszamenni ebbe az időbe, mint ahogyan a Stranger Things is teszi.

Akkoriban volt Warrenéknek egy ügye, ahol Bill Ramseyvel álltak szemben. Ő volt Southend Vérfarkasa. Persze először ördögűzés céljából találkoznak vele, mert úgy vélik ez állhat a háttérben, azonban úgy néz ki, hogy a démonoknak ehhez nem lesz semmi köze.

Meglátjuk, hogy jó vérpezsdítés lesz-e a franchisenak, hogy most egy szörny sztoriban merülnek el.

A Démonok között 3 premierjét 2020. szeptember 11-re írták ki. Addig meg jöjjön egy kis rangsorolás az eddigi filmekből. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás