Die Hard koppintás? A Szikla még műlábbal is legyőzhetetlen

Gyerekkoromban sosem értettem, hogy egy szuperhősnek hogyan lehetnek igazi ellenségei. Superman miként vesztheti el az erejét, hogy aztán egy bárban egy falusi suttyó eltángálja, a Fantomot miért ütik le minden részben, ha egyszer ő a Fantom, és Batmant hogy lehet csapdába csalni, amikor ő mindenkinél ravaszabb. Hiába napjaink szuperhős-dömpingje, ha ma kéne legyőzhetetlen karaktert mondanom, nem a Bosszúállókra, vagy más képregényből a mozivászonra importált figurára esne a választásom, hanem Dwayne Johnsonra, a Sziklára. Legyen szó véres akciófilmről, vagy gagyi vígjátékról, a Szikla törhetetlen, nincs olyan erő, ami elbánhatna vele. Szerethetjük vagy utálhatjuk a filmjeit, hegyomlásszerű jelenlétének hatása alól az ember nehezen vonja ki magát.

[[video]]

A Felhőkarcoló alkotóinak így azzal a dilemmával kellett szembesülniük, hogy miként tegyenek egy legyőzhetetlen erőt esendővé? Hogyan lehet legyűrni a Sziklát úgy, hogy amikor a végén mégis felülkerekedik a rosszakon, azt könnyes szemmel nyugtázzuk?

Az ötlet egyszerre béna és zseniális: a hős tragikus körülmények között veszítse el az egyik lábát, és protézissel vegye fel a harcot a terroristák ellen. Ezzel mindenki jól jár, a néző elhiszi, hogy még az elpusztíthatatlannak is van gyenge pontja, a gonoszok elhiszik, hogy legyőzhetik a „féllábút”, a hős pedig sokkal mélyebbről jön vissza, mintha csak simán legyakna mindenkit.

Dwayne Johnson egy Will Sawyer nevű egykori FBI-ügynököt alakít, aki egy rosszul elsült túszszabadítási akció során elveszítette a lábát. De úgy tűnik, a tragédia hozza meg számára a boldogságot, egymásba szeretnek a sebésznővel, aki segített talpra állnia, gyermekeik születnek, és tíz évvel a baleset után már együtt utaznak Hong Kongba, ahol a férfi a világ legmagasabb (a valóságban nem létező) felhőkarcolójának biztonsági szakértője lesz.

A torony A Szikla méreteihez szabott, hogy nehogy azt higgyük, elég a hatodikról leesni ahhoz, hogy kitörjük a nyakunkat, a The Pearl, vagyis a gyöngyszem nevű épület háromszor akkora, mint az Empire State Building. Aki innen lepottyan az nem egyszer, de legalább félszázszor meghal, sőt hetedíziglen elhalálozik. És persze a név sem mellékes, akárcsak egy kagyló az igazgyöngyöt, úgy rejt a torony egy borzasztó értékes dolgot magában, amit a terroristák mindenáron meg akarnak szerezni. Hiába szúrja ki a nem csupán erős, de borzasztóan okos Sawyer a hatalmas biztonsági réseket, az épület tulajdonosa szerint minden szép és jó. Szavait árnyalja némileg, hogy a terroristák ekkor már a lépcsőházban vannak, hogy felgyújtsák az egész hóbelevancot.

Persze a gyújtogatást jól rákenik szegény fickóra, és a tetejébe még a kislányát is túszul ejtik. Will Sawyer azonban csak nem futamodik meg néhány rosszarcú nyápic elől, felveszi a harcot a gonoszokkal, akik a főhős ruháján feltűnő kosz és vérfoltok elszaporodásával egyenes arányban haláloznak el.

Kicsit ismerős a történet? Nem véletlen. Bruce Willis már végigcsinálta mindezt John McClane hadnagyként a Drágán add az életed!-ben (Die Hard). A Felhőkarcoló nem is próbálja tagadni a nyúlást, Rawson Marshall Thurber rendező nyílt lapokkal játszik. Nincs a filmben egy eredeti ötlet sem, semmi meglepő fordulat, vagyis semmi olyan, amit ne láttunk volna már nagyon sokszor eddig a filmvásznon. Már az első nagy összecsapás előtt pontosan tudjuk, kik a rosszak, ki irányítja őket, mi a céljuk, és azt is, hogy a főhős hogyan fog felülkerekedni rajtuk. De ez nem baj, sőt, talán ez a film legfőbb erénye.

Ne rohanjunk azonban ennyire előre, hiszen igazságtalan lenne a filmmel szemben, ha elfeledkeznénk azokról a csapdákról, amelyek többnyire tönkre vágják a gagyi akciófilmeket, és amelyeket a Felhőkarcoló sikerrel elkerül. Ilyen például a megmentésre váró feleség személye. Sarah Sawyer (Neve Campbell) nem egy átlagosan rettegő, síró, törékeny női karakter, hanem ő a sebész, aki összerakta a főhőst, fizikailag és mentálisan is. A nő ráadásul afganisztáni veterán, aki pontosan tudja, hogyan élje túl az extrém helyzeteket. És ugyanilyen csapda lehetett volna a történet meghatározó elemeként bevezetett műláb is. De ebbe sem esett bele a film. A protézis ugyanis egyszerre tűnik hátráltató erőnek és szuperfegyvernek. Többször csak ez menti meg a hős életét, és még az sem tűnik nevetséges túlzásnak, mikor Sawyer egy több száz méter magas daru tetejéről nekifutva ugrik vissza a toronyba.

Közel sem olyan mérföldkő, mint a Drágán add az életed!, nem olyan vicces, nem olyan laza, feleannyi kurázsi sincs benne, mégis, a Felhőkarcoló egészen szórakoztató nyári film.

Köszönhetően többek között Robert Elswit operatőrnek, aki a Mission Impossible-filmekkel a háta mögött néha valóban lélegzetelállító látványt kreált. Persze e téren sem kell hatalmas innovációra számítani, és az említett Tom Cruise széria is visszaköszön sok helyen, mégis alkalmanként erősen kapaszkodhatunk a székbe, amikor a Hong Kong-i toronyházak hirtelen az égbe szaladnak, vagy épp váratlanul megdőlnek előttünk.

És ha már a helyszín szóba került, nem véletlen, hogy a legmagasabb épületet éppen Hong Kongba álmodták. A városállam Kína része, mégis független, egyszerre az ázsiai hatalom területe és szabad, menő világváros. Olyan hely, amit a közönség szívesen elképzel háttérként, pláne, hogy a város már önmagában, fiktív torony hiányában is lélegzetelállító, a világ legmagasabb felhőkarcolójával pedig már végképp ellenállhatatlan. Az igazi előnye azonban a kínai piac meghódítása. Nem véletlenül szerepel egy rakás ázsiai színész a filmben, és nem véletlenül ugrándozik a Szikla épp Hong Kongban. Ezeket a varázsszavakat hallva a kínai közönséget csak rá lehet bírni a filmre, remélik az alkotók, és egy lassan másfélmilliárdos ország megnyerése, ahol immár több mozi van, mint az Egyesült Államokban, nem lehet rossz üzlet.

Nyílt szívű és meglepően őszinte film kerekedik a végére. Nem akarja többnek mutatni magát, tisztában van a gyengeségeivel, és azzal is, hogy a címét sosem írják majd be arany betűkkel a filmtörténet nagykönyvébe. Amikor pedig egy mű ilyen kendőzetlenül vállalja a nyúlást és a gagyit is, és ilyen lelkesen szórakoztat, akkor nem tehetünk mást, csak hogy megemeljük kalapunkat.

(fib)