promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közülük megy valaki az Eurovízióra
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szombat esti adásban Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi Hosszú idők című, népzenei ihletésű popdala 44 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Egy ponttal kevesebb, 43-43 jutott a Leander Kills metálos, rockos számának, az Életnek, valamint Zävodi + Berkes Olivér produkciójának, a #háttérzajnak. A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a Kállay Saunders Band előadásában a Seventeen című dal lett, így az együttes szintén bejutott a döntőbe. A mostani négy továbbjutóval teljessé vált a jövő szombati döntő mezőnye. A pénteki első elődöntőből Kanizsa Gina a Fall Like Rain című dallal, Pápai Joci az Origóval, Radics Gigi a See It Through című számmal és a Soulwave a Kalandor című szerzeménnyel már bekerült a döntőbe. A dalokra kattintva meg lehet hallgatni a nyolc döntőst. Igazából nem lepődtünk meg, hogy a többséget elkerülték ezek a zenék. Az utóbbi évek leggyengébb felhozatala ez. 

A második elődöntőben hirdették ki A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díj nyertesét. A közönség és a zsűri szavazatai alapján az elismerést Köteles Leander kapta az Élet című dalért, amelyet a Leander Kills előadásában láthattak és hallhattak a tévénézők szombat este.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített második elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, ez alapján alakult ki a három továbbjutó.

A Dal 2017 döntőjét február 18-án szombaton rendezik, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás