Kings of Leon – WALLS (albumkritika)

Az 1999-ben Nashville-ben alakult southern és indie rockban utazó Kings of Leon-nak nem jött gyorsan a világsiker: első két lemezükkel szinte csak a gitárzenére egyébként is fogékony angolokat vették meg (vagyis helyesebben: az angolok vették a KoL-t). A nyers hangzású ösztönös rockszámok azonban sok, zenével foglalkozó portálnak szemet szúrtak, és a jövő egyik meghatározó együtteseként kezdték a csapatot kezelni. Follovillék a „Because of the Times” címet viselő, harmadik albumukkal finomították, és dallamosabbá tették a zenéjüket. Az igazi áttörés a 2008-as „Only by the Night”-tal jött el: a bevezetőben már említett „Sex on Fire”, valamint a „Use Somebody” világsláger lett, a srácok pedig ünnepelt sztárokká váltak még a szülőhazájukban, az USA-ban is.

A népszerűséget meglovagolva viszonylag gyorsan össze is rakták a „Come Around Sundown”-t, ami még szépen fogyott, de a pörgős track-ek helyett többségében kissé egyhangú, érzelgős, stadion-kompatibilis szerzemények szerepeltek. A folytatásban jött a „Mechanical Bull”, ami egy fáradt együttes kiútkeresése akart lenni a középszerűségbe süllyedéssel szemben, azonban a kísérlet végül sikertelen lett. Így jutottunk el a jelenlegi KoL lemezhez, ami sorban már a hetedik, és gyakorlatilag sajnos felcserélhető az azt megelőző két koronggal.

Followillék 2015-ben kezdtek neki a lemez munkálatainak, aminek fontos eleme volt, hogy az eddigi összes albumuk hangzása felett bábáskodó Angelo Petraglia helyett, az indie berkekben igencsak komoly névnek számító Markus Dravs-t (Arcade Fire, Florence and the Machine) kérték fel a produceri teendők ellátására. Ettől függetlenül a „WALLS” (mely egy mozaikszó: a „We Are Like Love Songs”-ot takarja) szinte teljesen úgy szól, mint a legutóbbi KoL albumok. Persze ez önmagában nem probléma, elvégre egy southern rock gyökerekkel rendelkező csapat korongját hallgatjuk, ellenben az már igen, hogy átütő erejű slágereket, vagy emlékezetesebb dalokat keresve sem találhatunk rajta.


Ez utóbbi amiatt is gond, mert ha Follovillék bandája továbbra is a Muse, vagy a One Republic szintű népszerűséggel rendelkező zenekarok mellett kíván érvényesülni, nem árt néha 1-2 olyan szerzemény, ami hosszú hetekig a slágerlisták élmezőnyében tanyázik. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy rossz lenne a „WALLS”, maga a megszólalás tényleg profi, a kislemezeként is kiadott dalok, mint a "Waste a Moment"  és a "Around the World"  dallamosak, az album címadó-záró trackje pedig nagyon szép, őszintének ható szerzemény. A maradék hét szám azonban szinte megkülönböztethetetlen egymástól, és egyik sem nevezhető izgalmasnak vagy érdekesnek.

 

Kár lenne a King of Leon-ért, ugyanis tehetséges zenészek alkotják a csapatot, de biztonsági játék helyett érdemesebb lenne talán visszakanyarodniuk a pályájuk elején játszott nyersebb zenéjükhöz, vagy ha azt nem merik meglépni, akkor írjanak (esetleg írassanak valakivel) valódi slágereket, ne csak annak látszó dolgokat, mert bebizonyosodott, hogy egy „WALLS”-féle album 2016-ban már kevés lesz a nekik az üdvösséghez. (GaVRoS)