Fényév távolságból is kiirtaná az életet a Földön egy ilyen robbanás, iszonytató ereje lenne

Alig száz kilométerre a fejünk felett egy rejtélyes és végtelen univerzum veszi kezdetét, amiről még szinte alig tudunk valamit. Amit viszont felfedeztek, azok többsége egyáltalán nem barátságos, sőt, az emberre szinte csak veszélyes dolgokat tartogat a világűr.

A szupernóva kifejezést általában valami távoli csillagrobbanásként írnánk le, ami elképesztően feltűnő lehet több millió fényévről is. De mi történne, ha egy csillag élete épp a közvetlen szomszédságunkban érne véget?

Röviden: semmi jó.

Hosszabban kifejtve, ha egy szupernóva-robbanást mindössze pár fényév távolságból szemlélhetnénk (amire szerencsére nincs esély), akkor annak intenzív gammasugárzása gyakorlatilag elsöpörné a Föld ózonrétegét, megsemmisítve az életet a bolygónkon.

Egy csillaghalál még akkor is rendkívül veszélyes lenne, ha távolabb következne be, ugyanis jelentős hőt és fényt bocsájtana ki, ami kiterjedt tüzeket okozna, károsítaná a Föld légkörét, átalakítva az éghajlatot, ezzel iszonyatos pusztítást okozva.

Hogy mindenkit megnyugtassunk, szerencsére az eddig felfedezett szupernóvák közül a legközelebb a dallamos nevű SN 1987A volt, a Tejútrendszeren kívüli úgynevezett kísérőgalaxisban, a Nagy-Magellán felhőben.

Ez 163.000 fényévre van tőlünk, szóval amikor 1987-ben felfedezték, akkor valójában egy már 163 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett csillagkatasztrófát láthattak az űrkutatók. Az SN 1987A rendkívül sokat elárult az ilyen és ehhez hasonló kataklizmákról és a mai napig vizsgálják a tudósok.

És hogy volt-e már közeli szupernóva, ami katasztrófát okozott a Földön? Kutatók szerint cirka 360-370 millió éve bizonyíthatóan bekövetkezett egy ilyen, úgynevezett „kihalási esemény”, ami rendkívül hosszú ideig, évmilliókig tartott és gyors pusztítás helyett lassú és kíméletlen károkat okozott, ami nélkül valószínűleg a most ismert élet ki sem alakult volna, úgyhogy részben mi is egy szupernóvának köszönhetjük a létezésünket.