Megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, az égből jövőnek is köze van hozzá

Peru déli részének kietlen vidékei látszólag semmiféle izgalmat nem rejtenek. Sziklák és parázsló homok, rozsdavörös táj, mintha csak a Marson lennénk. Aztán egyszer csak fehér vonalak szelik át a sivatagot, megtörve az egyhangúságot. Majd még több, aztán formák alakulnak ki belőlük. Háromszögek, cikkcakkok, majd ábrák: pók, majom, és egyéb, felismerhető állatábrázolások.

A híres Nazca-vonalak kapcsán továbbra is rengeteg a kérdőjel, a hozzávetőlegesen 2000 éves alakzatokat az 1920-as években kezdték el részletesebben tanulmányozni, akkor, amikor a rendszeres repülés már nem okozott problémát. A talajról ugyanis szinte lehetetlen vizsgálni a több száz vonalat és alakzatot.

Egyesek akár 50-60 kilométer hosszúak is lehetnek, kutatók szerint pedig egy óriási csillagtérkép lehet, mások viszont inkább természeti kapcsolatot vélnek felfedezni. Egy biztos, a terület védelme rendkívül fontos, hiszen csak az emberi tényező az, ami károsíthatja a vonalakat.

Mivel a környéken nagyon kevés az eső, valamint a szél és emiatt a talajerózió sem rongálja a rajzokat, ezért maradhatott fenn ilyen sokáig. Az őslakosok pedig azért készítették őket, mert valamiféle feljebbvalóhoz kötötték a csapadékot, valamint a természet többi áldását is:

„Valószínű, hogy a vonalak többsége nem a földrajzi jellegű, vagy a horizontra mutatott, hanem olyan helyekre vezetett, ahol rituálékat végeztek a víz és a termés érdekében”

- írta Johan Reinhard a Nazca-vonalak történetét feldolgozó, A New Perspective on their Origin and Meanings című könyvében.

Reinhard rámutatott, hogy spirális minták más ősi lelőhelyeken is megjelentek. Az állatszimbolizmus az egész Andokban elterjedt: a pókokról úgy tartják, hogy az eső jelei, a kolibrik a termékenységhez kapcsolódnak, a majmok pedig az Amazonas vidékén jellemzők.

Forrás: Nat Geo