promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egy sumer építészeti csoda lehet a bizonyíték a földönkívüliek létezésére

Egy sumer építészeti csoda lehet a bizonyíték a földönkívüliek létezésére

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

A virágzó nagyvárost végül mindenki elhagyta, de senki nem tudja pontosan, hogy miért.

Az ősi városok számtalan rejtélyt és titkot rejtenek, mind közül pedig talán a Sumer Eridu története a legkülönlegesebb, ugyanis úgy tartják, hogy az időszámításunk előtt 5400 körül alapított várost az istenek hozták létre.

Mezopotámia aranykoraként tekintettek erre az időszakra, és az sem véletlen, hogy minden bizonnyal a Teremtés könyve is Eriduról mintázta az Édenkertet, de az Ószövetség is meríthetett belőle, szakértők szerint ugyanis Bábel-tornya is itt lehetett. Az évezredeken keresztül fennálló korszak azonban Krisztus előtt 600 évvel véget ért, lakói elhagyták a várost, ami végül romba dőlt.

A sumer kultúra bölcsőjéről ugyanakkor számtalan történet maradt fenn, fejlettsége pedig egészen elképesztő volt, amit részben a Tigris és az Eufrátesz közelsége biztosított. A mai metropoliszokhoz hasonló módon kereskedelmi, kulturális- és vallási központnak is számított, romjainak feltárása pedig manapság is folyamatos munkát ad a régészeknek, akik egyre több részletet derítenek ki a városról.

A fennmaradt történetek szerint Eridu az istenek (földönkívüliek) lakóhelye volt, kutatók pedig olyan épületek nyomaira is rábukkantak, melyek állításuk szerint űrhajók leszállóhelyeként funkcionáltak. Egyes feltételezések szerint rakétakilövő emelvények is lehettek a területen, legalábbis erre utalnak a városban talált hatalmas monolittömbök, valamint a különböző ékírásos ábrázolások is, melyek „égi szekerekként” hivatkoztak az űrhajókra.

Hogy pontosan miért távoztak a városlakók, az a mai napig vita tárgyát képezi, ám a legvalószínűbb teória szerint kimerültek a környékbeli földek, Uruk városának virágzása pedig egyfajta paradigmaváltást idézett elő. A vidéki kereskedelmi központot felváltotta a városközpontú modell, ami a lakókat is az új települések felé terelte, mígnem a régi fellegvárak ki nem haltak.