Mikroműanyagot találtak a vérében, három éven belül meghalt

A mikroműanyag egészségügyi kockázatának újabb bizonyítékát mutatták be a kutatók.
Egy friss kutatás szerint az artériákban lévő mikroműanyagok növelhetik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Egy 257 betegen végzett tanulmány alátámasztja, hogy az apró műanyagok jelenléte nagyjából megnégyszerezi a szívinfarktus vagy a szélütés kockázatát.
Az orvosi jelentést a New England Journal of Medicine-ben tették közzé, amely az egyik első jelentős bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a környezetünkben mindenhol jelenlévő műanyagnak komoly egészségügyi kockázata van.
Aruni Bhatnagar, a kentuckyi Louisville-i Egyetem szív- és érrendszeri kutatója szerint amikor a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó tényezőkről van szó, nagyon kevés dolognak van akkora kockázata, mint a mikroműanyagnak.
A tanulmány feltárta azt is, hogy a mikroszkopikus méretű műanyag részecskék szinte mindenhol ott vannak már a testünk szöveteiben, beleértve a tüdőt, a májat és a szívet is.

Száműzheted a mikroműanyagokat a háztartásodból ezzel a teljesen ingyenes módszerrel, mindössze 5 perc az egész
Olvass tovább...
Ugyanakkor kiemelik azt is, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy halálos kockázatot jelentene a műanyag az emberi testre nézve. Bhatnagar arra figyelmeztet, hogy „vigyáznunk kell, nehogy tömeghisztériát keltsünk”.
Toxikológusok, illetve szív- és érrendszeri betegségek kutatói szerint a műanyag mindenhol megtalálható, és többféle úton jut be a szervezetünkbe. Amikor a műanyag játékok, poharak, ételtartók és egyéb tárgyak idővel tönkremennek, apró részecskék válnak le a felületről és szétszóródnak vagy egyszerűen lenyeljük őket.
Ma már azt is tudjuk, hogy a mikroműanyag a belélegzett levegővel is bejuthat a testünkbe, sőt közvetlenül a bőrön keresztül is.
Matthew Campen környezettoxikológia februárban az Új-Mexikói Egyetemen arról számolt be, hogy 62 vizsgált emberi placenta közül mindegyik minta tartalmazott mikroműanyagot. emellett már az agyban és a herékben is kimutatható.
A legnagyobb aggodalom alapja azonban az a bejelentés, miszerint a kutatók műanyag részecskéket találtak néhány beteg artériájában is. Az orvosok olyan betegek plakkmintáit vizsgálták, akik műtéten estek át, hogy megtisztítsák a nyaki verőereiket.
„Azt találtuk, hogy a betegek több mint felénél volt bizonyíték legalább egyfajta műanyag jelenlétére” – mondta Francesco Prattichizzo, a milánói IRCCS MultiMedica szív- és érrendszeri kutatója.
A betegek plakkjai mind polietilént tartalmaztak, amely bárhol megtalálható az otthonunkban, a gyerekjátékoktól kezdve, az ásványvizes palackokon át a konyhai vágódeszkákig. A betegek 12 százalékánál a tudósok polivinil-kloridot, azaz PVC-t is találtak.
A vizsgált 150 ember közül, akik ereiben kimutatták a műanyagot, harmincan haltak meg, agyvérzés vagy szívroham következtében, mindössze 3 éven belül.
Egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy az artériákban lévő mikroműanyagok okozhatnak szívrohamot vagy agyvérzést, de nagyon valószínű, hogy az erekben lévő műanyagok gyulladást idéznek elő, ami tovább szítja a szív- és érrendszeri betegségeket.
Bár az új tanulmányban egyértelműnek tűnik a plakkok és a kóros egészségügyi következmények közötti kapcsolat, a kutatók szerint elengedhetetlen a megállapítás megerősítése. Ennek pedig várhatóan komoly következményei lehetnek, amelyek globális gazdasági érdekeket is érinthetnek majd.

A védett, lakatlan területre is eljutnak a mikromikroműanyagok
Olvass tovább...
Forrás: Science News
