Furcsa írásjeleket találtak perui sziklákba vésve, a jelentésük különös szokásokról árulkodik

A Peru déli részén, vulkanikus sziklákon talált ősi vésetek sorozata olyan zenét ábrázolhat, amelyet 2000 évvel ezelőtt hallucinogén növényekkel kapcsolatos sámáni rituálék során adtak elő. A zegzugos vonalakkal és más geometriai formákkal körülvett, táncoló emberi alakokból álló rejtélyes alkotások nem nyerhetnek konkrét értelmezést, bár egy új elemzés szerint ezek az absztrakt formák azokat a dalokat ábrázolhatják, amelyek a résztvevőket pszichedelikus utazásaik során más dimenziókba repítették.

A prekolumbián kori minták a Toro Muertóban találhatók, amely Dél-Amerika egyik leggazdagabb sziklarajzgyűjteményét tartalmazza. A sivatagi szurdokot sziklák ezrei tarkítják, amelyek közül mintegy 2600-at ősi vésetekkel díszítettek.

7000 ezer éve így néztek ki őseink: sámán hátborzongatóan élethű mását készítették el tudósok segítségével

Olvass tovább...

A rajzokat egy új tanulmányban ismertetve a kutatók kifejtik, hogy a műalkotások "a régióban egyedülálló módon táncoló emberi alakok (úgynevezett danzantes) képének szinte elsöprő ismétlődését, valamint geometriai minták rendkívüli halmozódását tartalmazzák, leggyakrabban függőleges cikkcakkos, egyenes és kanyargós, változó szélességű vonalak formájában, néha pontokkal vagy körökkel kísérve".

A cikkcakkok értelmezésére tett korábbi kísérletek szerint ezek a zegzugok kígyókat, villámokat vagy vizet ábrázolhatnak, bár a tanulmány szerzői szerint alternatív jelentésük is lehet.

Hipotézisük megalkotásához a kutatók rámutatnak a Toro Muertóban talált rajzok és a kolumbiai Amazonas vidékén élő Tukano kultúra hagyományos művészeti alkotásai közötti feltűnő hasonlóságokra. Ez utóbbiak esetében a geometrikus rajzokat a hallucinogén főzet, az ayahuasca által kiváltott látomásokkal hozták összefüggésbe, amelyet az amazóniai őslakos közösségek évezredek óta rituálisan fogyasztanak.

E rituálék antropológiai elemzései többször is kiemelték a zene fontosságát, mivel a sámánok az istenekkel való kommunikáció és a spirituális kozmoszban való utazás eszközeként énekelték az icaros néven ismert dalokat. Érdekes módon a Tukano művészeti alkotásokban a zigzagok jelentőségét vizsgáló tanulmányok kimutatták, hogy "a Tukano a rituálé szerves részét képező énekek ábrázolását látta bennük, amelyeknek ágens ereje is van, és a kezdet mitikus idejébe való átvitel médiumát képezik".

Más szóval, a tukano kontextusban ezek az alakzatok azt a sámáni zenét ábrázolják, amely az ayahuasca hatása alatt elbűvöli a rituálé résztvevőit, és egy "párhuzamos világba" juttatja őket, ahol képesek újra kapcsolódni őseik mitológiájához. Ugyanezt az értelmezést alkalmazva a Toro Muerto műalkotásaira, a tanulmány szerzői azt sugallják, hogy "a hullámvonalakkal körülvett központi danzantét valójában dalok "veszik körül", amelyek - egyszerre testesítve meg az energiát és az erőt - a másik világba való átmenet forrását jelentették".

Elismerve, hogy elméletük némileg spekulatív, a kutatók mégis arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a spanyolok előtti rajzok "a kultúra egy grafikailag nehezen megfogható területét illusztrálták: az éneklést és a dalokat".

E zenei ábrázolások mögött rejlő mélyebb jelentéssel foglalkozva a szerzők kifejtik, hogy "a kozmosz jelentette azt a teret, amelyet a sámán látomásos utazása során felfedezett, míg a hullámos és cikcakkos vonalak mind az őt ebbe a párhuzamos valóságba vezető énekek, mind pedig az ebben a másik világban való tartózkodás érzését vizualizálhatták".