promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Örökre eltűnhet a világ egyik csodája? A szakértők szerint újat kell alkotni
Borítókép:  Profimedia/ Illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kínát természeti katasztrófa fenyegeti, újabb óriási fal épülhet meg a jövőben? 

A kínai nagy falat évszázadokkal ezelőtt építették, hogy megvédjék az északról érkező nomád törzseket. Míg ez a fenyegetés mára teljesen értelmét vesztette, más miatt azonban igencsak lehet aggódni.

Erre pedig egy másik nagy fal lehet a megoldás? 

A Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint az éghajlatváltozás 1880 óta körülbelül 24 centiméterrel emelte meg a globális tengerszintet, elsősorban a gleccserek és jégtakarók olvadása, valamint a tengervíz felmelegedés közbeni hőtágulása miatt. Kína tengerpartja a világ egyik olyan része, amely rendkívül sérülékeny és már most is lehet érezni a rekordszintű tengerszint-emelkedést, amely a globális átlagnál lényegesen magasabb.

Egyes kínai városok már felkészültek, javított vízelvezető rendszerek, mesterséges vizes élőhelyek, és földalatti tárolók építésével. Tudósok és mérnökök felvetették, hogy a Huangpu folyó torkolatánál egy visszahúzható sorompórendszert lehetne építeni Sanghaj védelmére, hasonlóan a londoni Temze gáthoz.

Az egyik ambiciózus ötlet egy „Nagy Seawall” komplexum megépítése. A kínai kormány kiterjedt tengerfalakat épített a második világháború óta, de ez a rendszer valószínűleg nem lesz megfelelő az éghajlat által vezérelt tengerszint-emelkedésre.

De mi lehet így a kínai nagy fallal? Teljesen eltűnhet?

Erre egyelőre nem tudni a választ, de a régi rendszer frissítése érdekében Kínában jelenleg egy összesen 430 kilométeres partfal-hálózat építése folyik, egyes szakértők azt jósolják, hogy a Nagy Falhoz hasonló építmények is készülhetnek a következő évtizedekben.

A városoknak a világ számos részén szembe kell nézniük a következő évtizedekben, nem zárva ki Európát és Észak-Amerikát. Például az olyan tengerparti városok, mint Miami, Houston és New Orleans, sokkal hamarabb szembesülhetnek valódi problémákkal a tengerszint emelkedésével, mint azt korábban gondolták - írja az IFL Science.

A kínai nagy fal elképesztő alkotás, a videóban látható, hogyan építették. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás