A legendás náci aranyvonat Budapestről indult, kincsei egy része máig sem került elő

A második világháború sötét időszakában a nácik hódításaik során rengeteg értékes műkincset (főként festményt), aranyat, és egyéb értéktárgyat zsákmányoltak. Ezek eltűnése számtalan városi legendát szült, melyek a harmadik birodalom által elrejtett felbecsülhetetlen értékű kincsekről szólnak. A kérdés ezek után adott: vajon valóságosak-e ezek a történetek? A válasz röviden igen, a náci arany létezik, és a Hitler féle rendszer finanszírozásának kulcsfontosságú eleme volt.

A nácik a meghódított területeken élő emberektől, főként a zsidóktól minden mozdítható értéküket elrabolták és magukkal hurcolták. Az arany jelentette természetesen ezek közül a legfontosabb gazdasági tényezőt. A náci arany kifejezést viszont kétfelé szokták bontani a témával foglalkozó írások. Ez egyfajta leegyszerűsített gyűjtőfogalomként magában foglalja ugyanis a központi bankokban tárolt monetáris aranyat és az egyes emberektől ellopott értékes tárgyakat is. Az eltulajdonított monetáris aranyat központi raktárakban tárolták, majd felhasználták a rezsim háborús erőfeszítéseinek finanszírozására.

1945-ben az amerikai hadsereg egységei Németországban és Ausztriában mesébe illően értékes, elrejtett zsákmányokat találtak. A leglátványosabb felfedezés a Thüringiai Merkers sóbánya volt, amely 1945-ös értéken 517 millió dollár értékű aranyrudat, érmét és pénzt rejtett, amely napjainkban körülbelül 8,5 milliárd dollárt ér. A szövetséges erők igyekeztek ezt visszajuttatni azokba az országokba, ahonnét származott az arany.

A németek által ellopott arany és más eszközök teljes értéke mind a mai napig bizonytalan. Sokan szentül meg vannak győződve arról, hogy még közel sem sikerült minden ellopott aranykincset megtalálni, ez pedig hamisítatlan újkori aranylázat okozott az önjelölt kincskeresők körében. Sokan valóságos Eldorádót vizionáltak valahol Közép-Európa területén. A fellelhető történelmi dokumentumok és többé, vagy inkább kevésbé hiteles információk alapján indultak neki életük kalandjának, azonban tudomásunk szerint senki sem gazdagodott meg közülük.

A témában járatos Ronald Zweig, a New York Egyetem professzora, „Az aranyvonat” című könyvében is foglalkozott a sokakat foglalkoztató kérdéssel. Ebben leírta, hogy a nácik által eltulajdonított monetáris aranynak csupán körülbelül 70 százalékát sikerült meglelni a háború lezárultát követően. A könyv címében is szereplő vonat Budapestről indult és egy Alpokban található német erődítménybe tartott, nem csupán aranyat, hanem rengeteg ezüstöt és ékszert is szállítva. Ezeknek csak egy része került elő később, a többiről máig nem tudni bizonyosat.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a kincskeresési őrület még ma sem hagyott alább. Szakemberek is elismerik, hogy Európa több pontján is komoly értékek lapulhatnak a föld alatt, rég elfeledett bányákban, vagy éppen egyéb nehezen hozzáférhető helyszíneken, de ezek megtalálásra nagyon kicsi az esély. Azoktól a réginek tűnő térképektől pedig igyekeznek óva inteni az embereket, amelyek mesébe illő módon, piros x-el jelölt pontokkal csábítják a kalandozókat. Ezeken a helyeken általában a tapasztalaton kívül egyebet nem találhatnak.