promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A törökök rejtegetett világtérképe mindent megváltoztathat Kolumbusz felfedezéséről
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A magyar egy tenger nélküli nemzet, de még számunkra is meghökkentő a törököknél felbukkant régi térkép, mely megelőzte korát.

Már-már hátborzongató események történtek a két világháború között, amikor az egykor volt Oszmán Birodalom megpróbált a fejlődés, és a reformok irányába lépni. Már a 20. század elején is komoly előrehaladást értek el a felvilágosult török gondolkodók és tudósok. Az illetékesek igyekeztek rendbe szedni a birodalom örökségét, amely egy hatalmas, rendszerezetlen káosz volt, teljesen ad hoc módon. Pedig a törökök már ekkor is a muzeális történelem legnagyobb kincsein ücsörögtek.

1929-ben a régi császári palota könyvtárának átalakítása volt folyamatban. A tekintélyes helyiségekből egy múzeumot hoztak létre. Ott találtak két, gazellabőrre rajzolt térkép töredéket. Szerencsére az útmutatás nem keveredett el, hanem már akkor szakértő kezekbe került. A térkép dátumozása átszámítva a nyugati naptárrendszerre 1513-nak felelet meg. Készítője pedig egy Piri Ibn Hadzsi Memmed nevű török admirális volt. Igaz, egy források inkább kalózként emlegetik a térképet aláíró Pirit, semmint a haza szolgálójaként.

A pergamenen lévő felirat szerint az admirális nem járt soha az Atlanti-óceánon túl, lévén Piri Kolumbusz egyik régen eltűnt térképe alapján dolgozott.

Csakhogy hősünk olyan részleteket rajzolt a saját példányára, amelyekről nem volt tudomása akkortájt sem Kolumbusznak, sem bárki másnak a civilizált világban.

Ábrázolja az Andok-hegységet, ami átszeli Dél-Amerikát. Fel van tűntetve az akkor még biztosan meg nem látogatott, később szomorú történelmet megélő Falkland-szigetek is. Utóbbit hivatalosan csak 1592-ben találta meg a John Davis vezette expedíció.

Az elmúlt évszázadokban sokan meg akarták fejteni Piri térképének titkát, azonban csak feltételezésekbe bocsátkozhattak. Egy elképzelés szerint ókori görög hajósok alapszik, feldolgozva Kolumbusz útját is. Azonban kétséges, hogy az alexandriai felfedezők ennyire, és ilyen pontossággal járták volna be a világ óceánjait. Valószínűbbnek látszik, hogy volt egy olyan letűnt nemzet az emberiség palettáján, akik mára nyomtalanul eltűnhettek. Az ő munkáik szolgálhattak alapul Piri látnoki erejűnek ható „dolgozatának”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás