promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gigantikus dolgot találtak a Marson, mintha ember alkotta volna? A NASA döbbenetes fotót osztott meg a vörös bolygóról, a természeti képződmény olyan, mint a zegyiptomi piramisok
Borítókép:  Profimedia-illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Se szeri, se száma azoknak a fura képződményeknek, amelyekről hír érkezik a Marsról.

Az utóbbi évtizedekben, hála a technika fejlődésének is, elképesztő módon elárasztották az internetet azok a képek, ahol bizony a Marson különböző, a Földön is megtalálható épületek körvonalait szúrták ki az emberek. A YouTube-on rengeteg ilyen blog is található, sók sasszemű marskutató pedig elsősorban a NASA által az interneten publikált képeket használja fel annak bizonyítására, hogy fura alakzatok találhatók a vörös bolygón. Persze ezekről utólag mindog bebizonyosodik, hogy csak hasonlítanak a földi dolgokra, ám terjedésüket már nem lehet megállítani.

Az utóbbi időszakban a Mars és az űrkutatás irányába még nagyobb az érdeklődés, hiszen a Perseverance marsjáró a küldetése soán élet nyomait kutatja a bolygó felszínén, és egyre több érdekesség derül ki a vörös bolygóról, miközben egyre több felvétel is érkezik. Ilyen volt például a egy feltételezett "marsi kapu", amely első blikkre tényleg kísértetiesen hasonlított a Földön is található barlangok bejáratára,

ám a szakértők erre is adtak nagyon logikus magyarázatot, hogy a Marson micsoda térmészeti tényezők alakították így a felszínt.

Az internete pedig nemrégiben egy régebben lészült képet kapott fel, amely úgy fest, mintha egy olyan piramis látszódna rajta, mint amilyeneket az ókori egyiptomiak is építettek. A képet amúgy még sokkal régebben készítették, méghozzá a Mars Reconnaisance Orbiter. A piramisalakú képződmény pedig a Marson a Candor Chasma régióban található, és a Mars egyik legnagyobb kanyonjában. Ismét egy természeti képződményről van szó, amelyet ilyen különlegessé a bolygón zajló természeti átváltozások alakítottak.

Ebben a vidóban is láthatjátok a különleges, piramisra hajazó alakzatot:

(via IFLScience)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás