promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sok millióan vannak életveszélyben azért, mert egy embertársunk 60 ezer éve lefeküdt egy neandervölgyivel
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A genetikai mutáció a tüdőt tette érzékenyebbé a fertőzésekre.

Az emberiség az utóbbi évek legnagyobb kihívásával szembesült a koronavírus-járvány globális elterjedésével. A pandémiát bő kétéves küzdelem árán talán sikerült legyőznünk, és a kutatók most arra is rájöttek, hogy miért volt a kórokozó bizonyos emberekre sokkal veszélyesebb, mint másokra.

A neandervölgyi ember 200–250 ezer éve jelent meg a Földön, majd 40 ezer éve kihalt, pontosabban beolvadt az északra hatoló Homo sapiens sapiens alfajba, vagyis a modern emberbe. A génjeink 1–4 százaléka tőlük származik, például a világosabb bőrszínt, valamint a hízásra való hajlamot is nekik köszönhetjük.

Úgy néz ki, hogy jelentős számú embertársunk a neandervölgyiektől kapta azt a gént is, amelynek birtokában kevésbé voltak ellenállók a koronavírussal szemben. A szakértők még azt is meg tudták állapítani, hogy nagyjából 60 ezer éve történt az a szexuális aktus, amely révén a modern ember hozzájutott ehhez a nem várt „ajándékhoz”.

A szóban forgó gén olyan genetikai módosulást eredményezett, amelynek következtében a tüdő érzékenyebbé vált a fertőzésekre. Sok millió covidos tehát azért halhatott meg, mert az egyik ősünk meggondolatlan szerelembe esett egy neandervölgyivel?

Lényegében tényleg erről van szó, egyetlen egyed képes akár a teljes populációra kiható változásokat eredményezni. Elég csak a kék szeműekre gondolni, köztudott, hogy a ma a világon élő összes ilyen embertársunk attól az ősünktől örökölte ezt a tulajdonságot 6–10 ezer éve, aki egy genetikai mutáció, pigmenthiány következtében lett kék szemű.

„Gondoljunk bele, ez tényleg egyetlen, fajok közötti szexuális aktus és egyetlen gyermek miatt alakult így”

– mutatott rá az angol James Davies professzor is arra, hogy sok embertársunk egy genetikai probléma miatt vált a világjárvány áldozatává. Erről egyébként már 2020-ban voltak sejtéseik a szakembereknek, az újabb vizsgálatok pedig alátámasztották a feltételezést.

A neandervölgyiek jellemzően 20–25 fős csoportokban éltek, és sokkal fejlettebbek voltak annál, mint amit korábban feltételeztek róluk. Amikor belebotlottak a Homo sapiens képviselőibe, valószínűleg nem érzékelték, hogy azok eltérő (al)fajhoz tartoztak, és boldogan párosodtak velük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás