Szörnyű dolgot ettek a középkori Európában

Kevesen tudják, hogy ókori egyiptomi múmiák már a középkorban is szép számmal kerültek elő. Jó néhány példány Európába is eljutott, ahol azonban az emberek nem múzeumokba özönlöttek megcsodálni őket, hanem valami egészen borzalmasat műveltek velük.

A babonás nép úgy gondolta, hogy a titokzatos módon konzerválódott ősi testek gyógyító hatással rendelkeznek. Hitük szerint bizonyos részeik elfogyasztása segíthetett fejfájás ellen, de enyhíthette a duzzanatokat, és még a pestis ellen is védelmet nyújtott.

Akárhogy nézzük, ez szimpla kannibalizmusnak tekinthető, még akkor is, ha a leválasztott múmiadarabkákat elfogyasztás előtt porrá őrölték. Ez a mánia a 12. századtól egészen a 19. századig tartott, még a viktoriánus Angliára is jellemző volt. Szegények és gazdagok egyformán hozzájuthattak, hiszen gyógyszertárakban árulták a mágikus porokat.

Azokban a századokban még nem létezett antibiotikum és más, valóban hatékony gyógyszer, hatóanyag, ezért az orvosok mindennel megpróbálkoztak, ami csak halvány reménnyel kecsegtetett. A királyi doktor Guy de la Fontaine ugyanakkor már az 1500-as években erősen kételkedett abban, hogy a darált múmia megfelelő lehet bármilyen nyavalyára. Különösen azután, hogy tudomására jutott, miszerint Egyiptomban halott parasztokat is mumifikáltak a busás haszonban reménykedve.

Idővel tehát iparszerűvé vált a múmiák gyártása és Európába szállítása, ráadásul ennek kapcsán újabb tévhitek kezdtek elterjedni. A középkori orvosok idővel úgy hitték, hogy a friss hús és vér nagyobb gyógyító erővel rendelkezik az évezredes maradványoknál, ezért azokat is alkalmazni kezdték a praxisukban.

A legnagyobb vásárlók (vagyis a leghiszékenyebbek) az uralkodók és nemesek voltak. Az angol II. Károly király például emberi koponyából készített csodaszert fogyasztott, miután rohamot kapott, és utána egészen a 20. század legelejéig alkalmazták ezt alapanyagként a neurológiai betegségekre.