promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Előkapartak egy kínos történetet a feddhetetlennek tűnő David Attenborough múltjából
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A tévés természettudós pályájának indulása sem volt zökkenőmentes.

Ha az emberiségnek világelnököt kellene választania, a köztiszteletben álló David Attenborough jó eséllyel pályázhatna erre a posztra. A lassan 96 éves természettudós és tévés személyiség szakmai és magánéleti szempontból is feddhetetlennek tűnik, de azért még az ő múltjából is képesek voltak előkaparni egy kínos történetet.

Attenborough 30 évesen debütált a képernyőn, az 1950-es évek óta gyártja fantasztikusan érdekes dokumentumfilmjeit. Az induláskor azonban még nem számított tekintélyes tudósnak, kócos barnásszőke fürtjeivel úgy nézett ki a tévében, mint egy véletlenül odacsöppent, túlbuzgó egyetemista.

A Daily Star által bemutatott egyik fotón félmeztelenül, világos térdnadrágban, kezében egy üveg itallal hunyorog egy hajó fedélzetén – az ötvenes évek finom, válogatott tévénéző közönsége számára aligha lehetett vonzó jelenség, sokkal inkább botrányhősnek hihették (a kép itt látható).

Attenborough első műsora a Zoo Quest volt 1954-ben, amelynek koreográfiája ma már legalább annyira megdöbbentő, mint az ifjú tévés megjelenése. Ebben a stábbal együtt a londoni állatkertből vette nyakába a világot, hogy általában a trópusi térségben fogjon be egy egzotikus állatot az állatkert gyűjteményébe.

Eredetileg a műsor Jack Lester, a hüllőház szakembere köré épült volna, de ő Afrikában váratlanul elkapott egy betegséget, amely 1956-ban a halálát okozta. Attenborough azonban átvette a szerepét, és onnantól az írója, főszereplője és narrátora is lett a történeteknek.

A ma már brit nemzeti kincsnek számító tévéssel az idők során nagyot fordult a világ. Ami eleinte jó mókának tűnhetett számára, abból egy életre szóló hivatás vált. Hamar rájött, hogy nem az állatok befogása, sanyargatása, eredeti környezetükből való kiszakítása a leghasznosabb, amire vállalkozhat, hanem a természeti környezet, a Föld élővilágának védelme – és ezt már lassan 100 éves koráig folyamatosan műveli.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás