Egy titokzatos nép megalapította Rómát, majd eltűnt a föld színéről

A történészek ma is vitatkoznak azon, hogy az etruszkok őslakosoknak számítottak-e Közép-Itáliában, vagy pedig Kis-Ázsiából vándoroltak be. Ha az utóbbi történt, akkor alighanem igazak azok a római eredetmondák, amelyek az Aeneis-féle eredetmítoszról, illetve a trójai kapcsolatról mesélnek.

A hagyomány szerint Róma városát Mars hadisten fiai, Romulus és Remus alapították Kr. e. 753-ban. Hét dombján latin, szabin és etruszk törzsek élhettek, és a keveredésükből jött létre az ókor egyik legerősebb népe, amely megteremtette a hatalmas Római Birodalmat.

A titokzatos etruszkok tehát részei voltak ennek a történelemformáló eseménynek, mégis nagyon keveset lehet róluk tudni.  Királyai Kr. e. 509-ig uralták Róma városát, de aztán elsöpörték őket, és létrejött a népuralomra épülő köztársaság.

Az etruszkok gyakorlott földművesek, fémmegmunkálók és kereskedők voltak. A mediterrán térség legtávolabbi zugaiba is eljutottak, és a korhoz képest igen modern elveket vallottak. A nők például a férfiakkal közel egyenrangúaknak számítottak.

Művészeti téren az etruszkok magasan a szomszédaik fölé emelkedtek, nyelvük azonban az évezredek során elenyészett, ma csak néhány töredékes sírfelirat őrzi emlékét. Ennyiből is kiderül azonban, hogy nem igazán hozható kapcsolatba más európai népek nyelveivel.

Az etruszk DNS közelmúltbeli vizsgálata azonban megmutatta, hogy a rejtélyes nép fiai genetikailag nem sokban különböztek a körülöttük élőktől. Mindez pedig arra utal, hogy nem kívülről érkeztek a kontinensre, hanem eleve itt voltak.

„Rendkívüli mértékben hatással voltak Rómára a kezdeti időszakban. Az első királyok etruszk nyelven beszéltek, és rengeteg intézmény, kulturális gyakorlat, hagyomány származhatott tőlük a későbbi világbirodalomban”

– mutat rá friss tanulmányában Michael McCormick történész. Egyedül az okoz zavart, hogy a nyelvük egzotikusnak, kívülállónak számít Európában, miközben a műalkotásaik, fennmaradt tárgyaik szorosan kapcsolódnak a mediterrán térség tradícióihoz.

Ma annyi tűnik bizonyosnak, hogy az etruszkok ősei olyan földművesek voltak, aki Kr. e. 6000 környékén a mai Európa területén éltek. Latin és egyéb szomszédaikhoz hasonlóan aztán Kr. e. 1600 táján befogadták a mai orosz és ukrán sztyeppékről érkező bevándorlókat.

Ez talán részben magyarázatot ad arra, hogy az etruszkok miért nem indoeurópai nyelvet beszéltek. Talán a bevándorlók nyelvét, szókincsét vették át nagy részben, de az ilyen folyamatok inkább fordítva szoktak lejátszódni, vagyis a frissen érkezők asszimilálódnak.

Néhány tudós arra mutatott rá, hogy túlságosan is egyértelműnek vesszük, miszerint egy nép esetében a gének és a kultúra kéz a kézben járnak. Az etruszkok története viszont éppen arra példa, hogy a társadalmak olyan kulturális formákat is magukévá tehetnek, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak a „természetes” genetikájukhoz.