promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sokkoló felvétel: rejtélyes UFO követett egy pakisztáni utasszállító repülőgépet
Borítókép:  Illusztráció / via history.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hihetetlen videó látott napvilágot, amit egy pakisztáni repülő fedélzetéről készítettek, és egy rejtélyes objektum figyelhető meg rajta, ami sokak szerint bizonyíték a földönkívüliek létezésére.

2020-ban annyi szörnyűség történt, hogy az emberek már szinte legyintettek, mikor az amerikai haditengerészet bejelentette, hogy léteznek UFO-k. Ezek persze azonosítatlan repülő tárgyakat jelentenek, és nem konkrét űrlényeket, bár a kettő sokak szerint kéz a kézben jár. Egyre többen hisznek abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, és most felkerült a netre egy videó, ami ismét komoly beszélgetéseket eredményezhet a témában.

Most egy pakisztáni utasszállító repülőgép fedélzetéről csináltak egy egészen sokkoló UFO-felvételt, ami a felszállás után nem sokkal, nagyjából 10 ezer méter magasságban készült. Egy titokzatos, csillogó, kerek objektum látható rajta, ami állítólag a távolból követte is a gépet, nem kis pánikot okozva ezzel.

A szakértők szerint egy úgynevezett „foo fighter”-ről van szó, és ez nem Dave Grohl világhírű zenekarára utal, hanem azokra az UFO-kra, amiket még a második világháború idején észleltek, miközben a vadászgépeket követték.

A videó láttán többen is biztosra vették, hogy ez bizonyíték a földönkívüliek létezésére, ráadásul arról is árulkodik, hogy az idegenek már itt vannak a Földön, és folyamatosan figyelnek minket, illetve a technológiánkat. A MUFON nevű ufófigyelő oldalon egyenesen történelminek nevezték a pakisztáni gépről készült anyagot, és úgy vélik, hogy egy igazi foo fighter látható rajta.

Még kérdéses az igazság, de itt mindenki megnézheti a felvételt, és eldöntheti magának, hogy tényleg űrlényt lát, vagy van erre egy egyszerű, logikus magyarázat is:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás