promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarország legöregebb fája, amelynél már 1100 éve megállhattak honfoglaló őseink is
Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gigantikus törzs, szemkápráztató látványosság, amit nektek is látnotok kell.

Az ország legvénebb élőlénye egy tagbaszakadt, girbe-gurba ágakkal megáldott több száz éves kocsányos tölgy,

amelyet még egy legendás történet is övez.

Pontos kora talány, de az a szakértők szerint is biztos, hogy minimum 700-800 éve ott tornyosulhat. Mára már csak árnyéka önmagának, sőt félig voltaképpen halott is, ezért megerősítették az elmúlt években. Sajnos a fa belseje szinte totálisan elpusztult, így akár be is állhatunk a közepébe.

A megélt korú fácska Árpád fa néven híresült el. Győr-Moson-Sopron megyében, pontosabban Héderváron találkozhatunk vele.

Miért éppen Árpád fája?

A legenda úgy tartja, hogy 907-ben Árpád fejedelem ehhez a fához kötötte paripáját, amíg megállt egy kis pihenőre a honfoglalókkal. Éppenséggel a pozsonyi csatába siettek, ahol Árpád vezérrel az élen, a magyar sereg dicsőséges győzelmet aratott az egyesült német-morva hadak felett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás