promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ezzel a kérdéssel akasztotta ki Zámbó Jimmyt hazánk sztárújságírója, majdnem félbeszakadt az interjú

Ezzel a kérdéssel akasztotta ki Zámbó Jimmyt hazánk sztárújságírója, majdnem félbeszakadt az interjú

Borítókép:  MTI
Színes
Kategória fejléc

Évtizedekkel a halála után is kerülnek elő új történetek Jimmyről, aki néha kemény kérdéseket kapott.

Zámbó Jimmy nagy csatákat vívott már életében is a médiafelhajtással, halála után pedig családjának kellett megküzdenie az óriási sajtóérdeklődéssel. Ez még napjainkban is így van, még ha nem is olyan szinten, mint 23 évvel ezelőtt, azon a végzetes éjszakán, amikor a pályája csúcsán lévő énekes véletlenül kioltotta az életét.

A Király című sorozat ugyan igyekezett összefoglalni fiatalkorát és karrierje döcögős kezdetét, és a hangulata is hozta a nyolcvanas-kilencvenes évek neonfényes világát, a családtagoknak minden bizonnyal nagyon nehéz volt szembesülni azokkal a fikciókkal, vagy éppen valós történeteket alapuló jelenetekkel, amik sok esetben nem éppen a legjobb oldalát domborították ki.

Jimmy hiába volt milliók kedvence, és hiába adott el rengeteg lemezt, töltött meg arénákat, mégis folyamatosan bizonyítania kellett, ő maga is nehezményezte, hogy nem veszik komolyan, a rádiók nem játsszák a zenéit, és azon a felfelé vezető pályán, ahol más végigszáguldott, számára nehézkes, akadályokkal teli volt az útja.

Talán nem is meglepő, hogy éppen ezért ő maga is bizalmatlan volt a médiával, és igyekezett egyfajta „macsó” páncélt maga köré vonni, és ritkán engedett bebocsátást a maszkja mögé. Pedig sok ismert újságíró beszélt vele, kereste a társaságát, egy jó sztori érdekében pedig olyan kérdéseket sem féltek feltenni neki, amivel megbántották őt.

Majdnem félbeszakadt az interjú

Erről beszélt a Blikknek a ma már 88 éves Szilágyi János, aki egyszer egy igazán erős kérdést szegezett Jimmynek, már ami a megjelenését firtatta, és gyakorlatilag a szemébe mondta, hogy „nem túl szép”.

„Volt olyan, azt hiszem ennél az interjúnál, hogy tényleg egyszer fel akart állni és ki akart menni, és az nagyon kellemetlen lett volna, de már nem emlékszem, hogy milyen szituációra mondta ezt”

– fogalmazott.

Szilágyi egyébként valószínűleg nem véletlenül említette, hogy nem emlékszik már bizonyos dolgokra, ugyanis saját bevallása szerint demenciával küzd:

„Nagyon erős demenciám van, nagy léptékkel haladok a demencia felé. Rohadtul felejtek, de olyan szinten, hogy itt van előttem ez a pohár víz, és el akarnám venni, azt mondanám: mit akartam én?” –

mondta nemrég Rónai Egon podcast műsorában.

„Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak. Valakinek el akartam mondani a demenciával kapcsolatos problémáimat, és az a szó, hogy demencia, nem jutott eszembe. Mindez rettenetes, bár külső szemlélő nem nagyon veszi észre, ugyanis ki tudom dumálni magamat belőle”

– tette hozzá.