promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Csillogó stadionok helyett albán birkalegelő, így szörnyülködik a Debrecen egykori sikeredzője

Csillogó stadionok helyett albán birkalegelő, így szörnyülködik a Debrecen egykori sikeredzője

Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc

Itt aztán tényleg lehetne a körülményekre fogni a rossz játékot.

A magyar foci bizonyos részei eddig is inkább egy reality-re hasonlítottak, ami kétségtelenül népszerű a tévénézők körében. Így aztán nem meglepő, hogy sorozat is épült már erre, mint ahogy az sem, hogy most tényleg egy foci reality-vel próbálkozik az RTL.

Kabát Péter ismert figurája a honi labdarúgásnak, visszavonulása óta azonban leginkább a celebek között találkozhatunk a nevével. Több jól futó műsorban szerepet kapott már korábban is, most azonban konkrétan az ő nevével adják el a Kabát FC-t.

Habár Kabát vélhetően tudna mesélni a korábban nem túl rózsás hazai körülményekről, az albániai legelők még így is sokként hatnak rá.

A műsor lényege ugyanis egy fogadás, ami közte és Sebestyén Balázs között zajlott le, miszerint totál amatőrök összeválogatásával képesek megverni egy helyi csapatot egy magyarországi all star szakmai stáb hathatós közreműködésével.

Egyébként nem kis neveket sikerült összeverbuválnia a csatornának, ugyanis olyan exfocisták és edzők csatlakoztak a műsorhoz, mint Lencse László, Remili Mohamed, vagy éppen Sebők Vilmos, illetve a Debrecen korábbi sikeredzője, Kondás Elemér.

A forgatókönyv szerint persze Kabát fűt-fát ígér az ügyéhez csatlakozóknak, arra azonban nem számítanak, ami fogadja őket.

Kondás Elemér füves pálya helyett egy birkalegelővel szembesül, úgy jellemezte a pályát, hogy „erre a tehénnek is fásliban kell fölmenni”, bevallása szerint majdnem elsírták magukat, amikor meglátták, hogy hol kellene focizni.

Hogy a nézők mit szólnak a produkcióhoz, az még erősen kérdőjeles, mindenesetre a közösségi oldalakon erősen promózott Kabát FC-t a kommentek alapján eddig inkább egyfajta szellemi mélyrepülésnek tartják, de itt tegyük is hozzá gyorsan, hogy senki nem ígérte professzorok felolvasóestjét a műsor kapcsán.

A hétfőn rajtoló reality már az RTL őszi műsorrendjébe tartozik, és a másik nagy produkció, a visszatérő Kalandra Fal! után láthatjuk a csatornán hétköznap esténként. Az RTL a hétvégi nagyágyúkat is leporolta, a Sztárbox már kezdetét vette és hamarosan jön az X-Faktor is.