promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Itt az RTL válasza Sárközi Ákos ügyében: amit közöltek, az sokakat ki fog borítani

Itt az RTL válasza Sárközi Ákos ügyében: amit közöltek, az sokakat ki fog borítani

Borítókép:  Sajtóklub
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Megszólalt az RTL is Sárközi Ákos leváltása kapcsán.

Sokakat megdöbbentett a váratlan bejelentés, hogy az RTL 8 év után leváltja Sárközi Ákost A Konyhafőnök című műsorban. A Michelin-csillagos sztárséf annak idején Bernáth József helyére érkezett a műsorba, de az idei évadban már nem számolnak vele. Ez azt jelenti, hogy Rácz Jenő és Fördős Zé mellé egy új zsűritag fog érkezni - bár arról egyelőre nincs megerősített információ, hogy A Konyhafőnök másik kettő húzóneve visszatér-e a produkcióhoz, hiszen Sárközi Ákossal is csak a forgatás előtt közölték, hogy lecserélik.

Egyesek szerint az RTL azért döntött így, mert tisztában vannak vele, hogy a séfnek most minden idejét leköti a Sztárbox-ra való felkészülés, hiszen naponta háromszor-négyszer jár edzésre, és mellette már nem maradna ideje A Konyhafőnökre, és mivel korábban kérték fel a Sztárbox-ra, inkább a gasztro-realityben válnak meg tőle.

Sárközi Ákost teljesen váratlanul érte ez a bejelentés, felesége a story.hu-nak nyilatkozott arról, hogy hogyan fogadta a sztárséf az RTL közlését.

„Nincs az az élethelyzet, amiben ne támogatnánk egymást, mellette állok. És elárulom, mi most is tökéletesen jól vagyunk, nincs lelki válság, és megsúgom, Ákos is remekül érzi magát. Azt hiszem, amíg mi itt vagyunk egymásnak, gond nem lehet az életünkben!”

- mondta Évi, aki mindenben támogatja szeretett férjét.

A portál természetesen szerette volna megkérdezni magát a sztárséfet is, de Sárközi Ákos nem kívánt nyilatkozni. Ezek után az RTL-hez fordultak, nekik is elküldték kérdéseiket, hiszen most mindenkit a hivatalos magyarázat foglalkoztat, hogy miért kellett séfcsere A Konyhafőnök-ben.

A csatorna válasza meg is érkezett, de amit közöltek, az sokakat ki fog borítani, mert gyakorlatilag mélyen hallgatnak róla, hogy valójában miért küldték el Sárközit a produkciótól. Itt az RTL válasza a Michelin-csillagos séf ügyében:

„Műsorainkkal kapcsolatban időben fogjuk tájékoztatni a nézőket és a sajtó képviselőit egyaránt”.