promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Újabb helyen próbál Putyin világháborút provokálni, felrobbanhat a Föld puskaporos hordója

Újabb helyen próbál Putyin világháborút provokálni, felrobbanhat a Föld puskaporos hordója

Borítókép:  Profimedia/Gavriil Grigorov/Russian Presidential Press and Information Office/TASS
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Ukrajna után más helyszínen is megpróbál háborút generálni az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin közel két és fél éve áll háborúban keleti szomszédunkkal, és nem igazán látszik a háború vége. Habár úgy érződik, az orosz vezér figyelme elsősorban Ukrajnára szegeződik, ez nem jelenti azt, hogy más térségekben ne akarná az akaratát érvényesíteni – az akarata pedig úgy tűnik, hogy egy újabb háború lehet.

A Robert Lansing Intézet jelentése szerint Putyin már a tavalyi év során is megpróbált egy teljes körű közel-keleti konfliktust kiprovokálni, akkor az volt az ötlet, hogy palesztin területekről indítanak jelentősebb támadást Izrael ellen. Ez akkor nem jött be, így az intézet szerint új ötlet pattant ki a moszkvai trösztök fejéből.

A jelentés szerint a Kreml most Teheránt próbálja arra hergelni, hogy támadják meg Izraelt, amelytől azt remélik, hogy Jeruzsálem válaszcsapást mér és kitör egy Irán-Izrael háború. Állítólag Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és több katonai tanácsadó is megérkezett már Teheránba, hogy egy katonai hadműveletről tárgyaljanak az irániakkal.

A kiszivárgott információk szerint több forgatókönyvet is felvázolták Irán számára az orosz katonai tanácsadók: az egyik szerint több rakéta- és dróncsapást mérnének Izraelre, ez a taktika megegyezik az oroszok által Ukrajnában alkalmazottal, ez viszont gyorsan leapasztaná az iráni fegyverkészleteket, akár 3-5 hónap alatt kifogynának.

A tanácsadók ezért egy komplex, úgynevezett hibrid taktikát is javasoltak, ebbe viszont sok minden beletartozik: terrortámadások, bank- és energiaszektor elleni hackertámadások, Libanon és Szíria határai felől érkezők támadások – akár orosz titkosszolgálati támogatással. Ez már Iránnak jobban tetszene, mert kevesebb erőforrást igényelne, és kisebb a nagy kudarc veszélye is – ellenben berobbanthatja a Föld puskaporos hordóját, a Közel-Keletet, amely egyébként is elég instabil biztonsági alapokon nyugszik.

De miért akarja ennyire összeugrasztani Moszkva a Közel-Keletet? Természetesen Ukrajna miatt. Azt remélik egy jelentősebb súlyú közel-keleti háborútól, hogy az majd elterelni az Egyesült Államok és európai szövetségesei figyelmét, így ők mindenféle gond nélkül meg tudják szerezni Ukrajnát.

A Kreml erőfeszítése azonban némi akadályba ütközik, ugyanis Irán nem igazán akar háborúzni jelenleg, nem akarnak kockáztatni egy esetleges arcvesztést. Moszkva ennek ellenére próbálkozik és úgy tűnik, bármit bevetnek annak érdekében, hogy Ukrajna végre az övék legyen és folytathassák a népirtást, az ukrán kultúra elpusztítását.