promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki a házelnök Kövér László ritkán látható felesége, akivel már 37 éve házasok

Így néz ki a házelnök Kövér László ritkán látható felesége, akivel már 37 éve házasok

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Kövér László megmutatta imádott feleségét, akivel már 37 éve házasok.

Karácsony Gergely és Lázár János után eljött az ideje, hogy megmutassuk, kivel esküdött annak idején életre szóló hűséget Kövér László. A Magyar Országgyűlés házelnöke a sorkatonaság után a szakkollégiumi mozgalom, majd a Bibó István Szakkollégium tagja és nevelőtanára lett, majd a Századvég című folyóirat alapító szerkesztője volt. Mikor 1986 februárjában a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa lett, már ismerhette élettársát, akivel aztán 1987-ben házasságot is kötöttek.

Bekk Mária néprajz-történelem szakos középiskolai tanárként dolgozott korábban, emellett jogász is, 2004-től Tököl jegyzője, 2013-tól pedig a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője lett. Kövér Lászlónak és feleségének három gyermeke született, 1988-ban látta meg a napvilágot legnagyobb fiuk, Vajk, majd 1989-ben született meg Botond. Leánygyermekük, Csenge néhány évvel később, 1994-ben jött világra. A házelnök és kedvese még most is Szigetszentmiklóson laknak.

Ugyan Kövér László nem nagyon szokott a házasságáról, és úgy általánosságban véve a magánéletéről beszélni, de a Hetek közéleti hetilap korábban készített egy interjút a házelnökkel, amiben több érdekes dolgot is mondott korábban.

Így néz ki Kövér László felesége, Bekk Mária:

(Fotó: MTI/Index)