promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Gyomorforgató emberölések helyszíne volt a Balaton a szocializmus idején, 80 év elteltével is csak félve suttognak a helyiek a történtekről

Gyomorforgató emberölések helyszíne volt a Balaton a szocializmus idején, 80 év elteltével is csak félve suttognak a helyiek a történtekről

Borítókép:  Illusztráció/Profimédia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Szörnyű rémtettek zajlottak a Balaton vidékén, nem voltak biztonságban az emberek.

A XX. század során a Balaton nem éppen a biztonság Mekkája volt: a század első felében rablógyilkosságok, szerelemféltésből elkövetett bűntettek, rablások zajlottak ezen a vidéken, az igazán borzalmas történések viszont az 1950-es években kezdődtek. Legelőször egy balatonberényi eset volt az 1958 augusztusában, amely jelezte a balatoniak számára, hogy mindig figyelniük kell.

1958-ban ugyanis egy darabolós gyilkosság történt, nem konkrétan Balatonberényben, viszont a nyomok egyértelműen oda vezettek. 1958. augusztus 4-e napjának reggelén ugyanis egy balatonberényi asszony bádogkannát talált a tóban, amit fiával kiszedett a vízből, a kanna viszont nehéz és büdös volt és még húsdarabok is lógtak ki belőle. A rendőröknek nem szóltak, visszadobták, viszont egy arra járó önkéntes rendőrnek mégis gyanús lett a kanna.

Az egész találatból egy szörnyű történet kerekedett, amely még napjaink viszonylatában is gyomorforgató esetnek nevezhető. Az ügy felderítése keretében először megállapították, hogy a kannában női testrészeket találtak, amelyek nagyjából 2-3 napja lehettek a helyszínen. Bevontak orvosszakértőket is, a nyomozást nagy erőkkel zajlott és már akkor is sejtették, hogy az ügy nem Balatonberényben történt. A helyszínelés során pedig érdekes következtetéseket vontak le, ami az 1959-es Rendőrségi Szemléből is kiderült:

„Az újabb orvosi vélemény szerint a kannában egy női testből származó hullarészek voltak. Az ismeretlen nő kb. 25 éves lehetett, és 170 cm körüli magas, kövér, halvány barna bőrű, ápolt külsejű. A feltalálás előtt 2-3 nappal kerülhetett a vízbe. A holttestet feldaraboló személy bizonyos anatómiai ismeretekkel rendelkezett…. A tettest tehát olyan körben kell keresni, ahol az emberi testnek varrása ismert, s ért a boncoláshoz, így elsősorban számba jöhetnek orvosok, állatorvosok, műtősök, boncsegédek, ápolónők. A kannában hajszálakat is találtak, melyek színe barna volt”

A Tihanyi Biológiai Intézet véleményét is kikérték a nyomozás során, amely megállapította, hogy a kanna az északi partról nem igazán érkezhetett, inkább érdemes lenne a veszprémi és zalai partokat vizsgálni. Időközben kiderült, hogy a tetemnél talált sebvarrófonál csak orvosi rendelésre kapható, az elkövető így nagy valószínűséggel orvos, mivel a csomózási módszer nem állatorvosi tevékenységre utalt.

A nyomozást tovább bonyolította és egyben érdekesebbé tette, hogy 1958. augusztus 7-én a fővárosi Marx téri Tejvendéglő férfimosdójában találtak egy KÖZÉRT zacskóba csomagolt, csuklóban levágott kézfejet, amelyről megállapították, hogy a Balatonnál talált holttest maradványairól van szó. A nyomozást ez miatt az egész országra kiterjesztették és ez volt az a lépés, amely eredményre vezetett.

A tettes személye végül megállapításra került, a nagykanizsai dr. S. Frigyes körzeti orvos volt a gyilkos, aki egykori feleségének lányát, a tizenéves Tóthpál Jolánt ölte meg. Dr. S. Frigyes 1958. szeptemberében öngyilkosságot követett el, így az összetett és dráma történet végére ekkor került pont.

S. Frigyesről ezt követően derült ki, hogy előbb Nógrádverőcén, majd Rudabányán volt körzeti orvos és Tóthpál Jollán második feleségének, Franyó Annának volt a lánya. A férfi szerelmi kapcsolatba került vele, ez viszont az anyukának nem tetszett, akit az orvos ópium és morfium injekciókkal szeretett volna eltenni láb alól. Ezután a férj és a feleség kapcsolata megszakadt, S. Frigyes Jolánnal az ország másik felére, Nagykanizsára költöztek.

A feleség megindította a bontópert, a vagyon felére is igény tartott, Frigyes viszont el akarta kerülni a tárgyalást, mert ott minden kiderülhetett volna, ezért úgy döntött, hogy visszahívja magához a feleségét, a lányt pedig eltünteti a Föld színéről. Az asszony végül visszament hozzá, keresni is kezdte a lányát, az orvos azonban különféle magyarázatokkal nyugtatta.

A holttest egyes részeit a rendőrség eddigre már megtalálta, a férfi a tanúvallomások alapján egyre fenyegetettebb helyzetbe került, ez miatt pedig végül egy szállodai szobában, rengeteg gyógyszerrel öngyilkosságot követett el. A gyilkosság végül minden tény letisztázásával lezárult, szegény Jolánt viszont ez már nem hozta vissza az élők sorába.

Forrás: Facebook/Történelmi őrültek