Esztergályos Cecília megmutatta végső nyughelyét, élete árnyoldalairól és boldogságáról is beszélt

A művésznő 80 fölött is kedélyes, élvezi az életet, ám a nehéz időszakokról is szót ejtett.
Esztergályos Cecília hangját, megjelenését, mimikáját egy ország ismeri, és mielőtt rávágnánk, hogy persze, hisz Magyarország első szitkomjában, a Família Kft-ben főszerepet kapott, jegyezzük meg gyorsan, hogy ezen kívül számtalan más előadásban is láthatta őt a nagyérdemű.
A 81 éves, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő a színpadra termett, ám ez nem jelenti azt, hogy egész életét rivaldafényben töltötte, sőt. Keserű napjairól is szót ejtett D. Tóth Kriszta autós-beszélgetős vlogjában, melyben többek között érintette a család témáját is.

Íme, tisztán látszódik Varga kegyetlen sérülésének pillanata, de mégis minek van akkor a videóbíró?
Olvass tovább...
Esztergályos Cecília korábban a BEST-nek is nyilatkozott erről, mint akkor mondta:
„Egyik házasságomból sem születhetett gyermekem, pedig semmire nem vágytam jobban, mint arra, hogy legalább három legyen. 1963-ban áldott állapotban voltam, éppen Salgótarjánban a Tücsök című filmet forgattuk. Rubeolás lettem, el kellett vetetnem a gyermekemet. Többé nem lettem terhes. Minden házasságom arról szólt, hogy gyereket szülhessek. Szerelmes lettem, férjhez mentem, reménykedtem… Hátha ebből a csodából megfogan egy baba. Amikor ez nem sikerült – hiába szeretett a férjem, és én is őt –, elváltam, és újra próbálkoztam. Azt gondoltam, biztos nem bennem van a hiba, hisz egyszer már voltam áldott állapotban”
– idézte a nyilatkozatot a 24.hu.
Két évtizedig próbálkozott, ám hiába, végül el kellett fogadni a tényt, ám ötödik férje, Fonyódi Péter lánya mindenért kárpótolta őt.

Esztergályos Cecília solymári birtoka furcsább bármelyik magyar otthonnál, egyik durván különc jellemzője bármelyik építészeti magazinba bejuttathatná
Olvass tovább...
A beszélgetés során az elmúlás gondolata is szóba került, a művésznő pedig egyszer csak kimutatott az autóból, elárulva, hogy hol lesz végső nyughelye:
„Itt fogok nyugodni, a Bazilikában, ki van fizetve”
– mondta, ám az is kiderült, hogy még sok dolga van a Földön, hiszen szereti a szereplést, azt, hogy felismerik, mindemellett persze olyan békés dolgokban is keresi a megnyugvást, mint a kerámiázás.
