promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem fogod elhinni, hogy néz ki Baumgartner Zsolt napjainkban, mutatjuk a képeket
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Baumgartner Zsolt a magyar autósport első és mindmáig egyetlen versenyzője, aki bejutott a Forma-1-be és még azt az érdemet is el tudja magáról mondani, hogy pontot szerzett.

Baumgartner Zsolt Forma-1-es pályafutása ugyan egy szezonig és két versenyig tartott, de valamennyi magyar szívében örök emlék marad, aki láthatta a száguldócirkuszban. Ha az ember nem is nagyon követte az F1 világát, arról mégis tudott, hogy ott van egy magyar pilóta, aki folyamatosan képviseli a nemzetet.

Baumgartner az utánpótlás szériákat vegyes sikerekkel vette, a mostani Forma-2 elődjének tekinthető nemzetközi F3000-s szériában az ötödik volt a legjobb helyezése. A hatalmas lehetőség azonban mégis megérkezett 2003-ban, amikor Ralph Firman hatalmas balesetet szenvedett a magyar nagydíj szabadedzésén és sérülés miatt új pilótát kellett a hétvégére keresnie Eddie Jordannek.

Szerencsére Baumgartnerre eset a választás, így Zsolti hazai pályán tudott bemutatkozni és egészen jó teljesítményt is nyújtott: az időmérőn megelőzte a Minardival versenyző Nicolas Kiesát, a futamot pedig motorhiba miatt kellett feladnia. A következő, olasz futamon is lehetőséget kapott, ahol a kifejezetten erős tizenegyedik helyett érte el, ami a mai pontrendszer szerint már majdnem pontot érne.

Paul Stoddart végül meglátta a lehetőséget Zsoltiba és némi szponzorációnak köszönhetően megadta a Minardi teljes szezonos ülését a magyar pilótának 2004-re. Mivel a Minardi erősen limitált autó volt, és még a csapattársa, az egyébként motorsport világban rendkívül nagyra tartott Gianmaria Bruni sem tudott vele maradandót alkotni, így nem meglepő, hogy Zsoltinak sem volt sok emlékezetes eredménye – leszámítva egyet, ami a 2004-es amerikai nagydíjon jött, ami egy örökké legendás pillanat marad. Erről itt lehet bővebben olvasni.

Baumgartner Zsolt F1-es pályafutása végül 2004 után véget ért, ezt követően már sehol nem kapott teljes szezonos versenyzői állást. Paul Stoddarttal megmaradt a kapcsolata és amikor az üzletember csapatot indított az azóta IndyCar-ba beolvadt, sokak számára szép emlékeket hordozó ChampCar szériában, akkor Zsolti volt a tesztversenyző és több alkalommal is tesztelhette a Minardi autóját.

Zsolt szerencsére a mai napig aktív a közösségi médiában, az Instagram-oldaláról pedig egyértelműen kiderül, hogy különböző rendezvényeken szokott részt venni, bizonyos tévés felkéréseket is elvállal és alapvetően éli az életét, ahogy egy már visszavonult autóversenyzőnek azt kell - például egy Ganxsta Zolee koncerttel. Az viszont elmondható, hogy Zsolti nagyon megváltozott ahhoz képest, ahogy az F1 idejében láthattuk, az nem állítható, hogy alig lehet ráismerni, de erős a változás.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás