promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egész Észak-Koreát megbénította egy 38 éves férfi, meghökkentő következménye lett a tettének

Egész Észak-Koreát megbénította egy 38 éves férfi, meghökkentő következménye lett a tettének

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Észak-Korea a világ egyik legzárkózottabb országa és a lakosságnak nem is nagyon engedélyezett az internethasználat, viszont a diktatúra életének működéséhez így is elengedhetetlen a világháló.

Észak-Koreát még az is jól ismeri, aki egyébként nem nagyon merül el a világpolitika tavában, a notóriusan zárkózott, elnyomó, önmagát kommunistaként definiáló önkényuralom heti rendszerességgel kerül be a híradásokba azzal, hogy éppen mely országot fenyegette meg, vagy éppen merre végeznek kísérleteket atomfegyvereikkel.

Phenjan kifejezetten ügyel arra, hogy a lakosság ne ismerjen meg túl sokat a külvilágból, az internethasználat is jelentősen korlátozott az átlagember számára, gyakorlatilag az állampárt által jóváhagyott, engedélyezett oldalak azok, amik működnek. Az állami apparátus számára azonban ettől függetlenül rendkívül fontos az internet, már Észak-Koreában is modernizálódott annyira a közigazgatás, hogy szükség legyen rá.

P4x bosszúja

Ezért is lehetett rendkívül érzékeny csapás, amikor alig több, mint két éve egy ’P4x’ felhasználónévvel futó hacker úgy döntött, hogy megbénítja a kommunista diktatúra teljes internethálózatát – mi több, ezt nem hackertársakkal végezte, hanem mindössze egymaga a floridai otthonában, 2022 januárjában. Azóta kiderült, hogy P4x nem más, mint egy 38 éves kolumbiai-amerikai kiberbiztonsági vállalkozó, Alejandro Caceres, aki a Wired szerint többször volt célpontja észak-koreai kibertevékenységnek, amiért bosszút akart állni – és milyen bosszú lett az!

P4x ugyanis napokat és órákat töltött azzal, hogy minden egyes ismert észak-koreai weboldal ellen hackertámadást indított és gyakorlatilag offline tartotta őket egy héten keresztül. A Wired magazinnak áprilisban elárulta, hogy akkor úgy érezte, ez volt a helyes dolog, ugyanis látnia kellett az észak-koreai pártállamnak, hogy nem mindenki fog megfutamodni tőlük és van olyan, aki bizony „kimutatja a foga fehérjét”. Az UNILAD észrevette, hogy Caceres pedig egy Reddit kérdez-felelek során fejtette ki bővebben, hogy milyen is volt számára ez az élmény.

Első körben természetesen azt a kérdést tették fel neki, ami a legegyértelműbb: mennyire volt nehéz feltörni az észak-koreai hálózatot? A válasza pedig kifejezetten érdekes volt erre:

„Őszintén, ezt kérdezik meg tőlem a legtöbbször, de nem igazán tudom ezt megmondani haha. Korábban mindig azt mondtam, hogy annyira nem volt vészes, de amikor ezt mondom, sokan úgy reagálnak rá, hogy ’jól van, de te ...-ban szerezted a tudásom, úgy persze, hogy nem olyan nehéz”.

Következmények

Egy másik nagyon érdekes kérdés, amit kapott P4x, hogy mit érez, mi lesz a legvalószínűbb következménye a tetteinek – ezzel kapcsolatban pedig elmondta, hogy még nem kellett negatív következményekkel szembenéznie az esettel összefüggően. Mint mondta, úgy látja, ez kifejezetten tetszett az embereknek, pedig ő maga arra számított, hogy ennél sokkal súlyosabb konzekvenciák várnak rá.

Elárulta azt is, hogy a „legsúlyosabb”, ami történt vele, hogy titkosszolgálati ügynökök kérdezősködtek nála: ők sem azért, hogy felelősségre vonják, hanem inkább arra voltak kíváncsiak, hogy mégis hogyan csináltak. Hozzátette: volt egy „X-akták” stílusa az egész helyzetnek, viszont részben normális, átlagos meeting zajlott le közte és a titkosszolgák között, így kiemelte, hogy „nagyon furcsa disszonancia” volt az egész helyzetben.