promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Vége a régi jó viszonynak: Novák Katalin teljesen elfordult Balog Zoltántól, nem kért a református püspök segítségéből

Vége a régi jó viszonynak: Novák Katalin teljesen elfordult Balog Zoltántól, nem kért a református püspök segítségéből

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

K. Endre kegyelmi ügye után Novák Katalin így reagált Balog Zoltán közeledésére.

Véget ért a választási időszak, azonban ahelyett, hogy hátra dőlhetnénk, újabb esemény robbantotta fel a médiát: Balog Zoltán interjút adott a 777 nevű keresztény blognak. Az időzítés nem véletlen, a püspök szándékosan várta meg a választások végét, hogy mondanivalójáról semmi ne terelje el a figyelmet, de más magyarázatot is adott arra, hogy mégis miért hallgatott eddig. Elmondta, hogy bármi is történik az országban, keresztény emberként neki első dolga az, hogy Istennel beszélje meg a lelkében dúló kétségeket, neki vallja meg bűneit, ez pedig egy hosszadalmas folyamat. Ezután következett egy ennél kellemetlenebb, direktebb kör: az egyházon is belül is vártak rá beszélgetések, azt sem titkolta, hogy ezek némelyike kifejezetten kellemetlen volt.

[cikk1]]

A bicskei botrány kirobbanása soha nem látott változásokat indított el Magyarországon: a K. Endre ügyében aláírt kegyelmi ügy után lemondott Novák Katalin köztársasági elnökasszony és Varga Judit igazságügyi miniszter, ám ez nem csitította a kedélyeket: a Youtube ismert arcai tüntetést szerveztek a Hősök terére, Odakint szörnyek járnak címmel, amelynek fő témaköre a válaszkeresés volt arra, hogyan történhetett meg ez az egész, illetve egy gyűjtést is indítottak, ahol az áldozatoknak segítettek az életkezdésben lakás szerzésben (ez utóbbiban egyébként a magyarok bővel túlteljesítettek a tervezett összeg sokszorosa gyűlt össze).

Balog Zoltán azt mondta, hogy nem állt közvetlen kapcsolatban K. Endrével, annak felesége kereste meg azzal kapcsolatban, hogy férje ártatlan a püspök pedig ebben a mai napig hisz, véleménye a gyermekotthon volt igazgatójáról nem változott meg. A kétségbeesett asszonynak segíteni akart, ekkor adta azt a tanácsot, amit nem kellett volna. K. Endre irodájában látogatta meg a református püspököt, házi őrizete ellenére. Azt is elmondta, hogy ő annyiban követett el bűnt, hogy kegyelmet kért K. Endrének Novák Katalintól, jelezte, hogy érdemes lenne ebben az ügyben átgondolni a döntést. Így fogalmazott:

„Nagyon aránytalannak éreztem és tartottam ezt a büntetést, és egyébként ebben nagyon sokan egyetértettek.”

A püspök arra is kitért, hogy milyen a kapcsolata Novák Katalinnal: régóta követte a köztérsasági elnökasszony útját és ő maga is tanácsadója volt. A kegyelmi ügy nyilvánosságra kerülése után (mely Balog szerint a legnagyobb hiba volt és az egész probléma ennek köszönhető) felajánlotta Novák Katalinnak a támogatását, ám ezzel ő nem élt.

Novák Katalin a kegyelmi ügy kirobbanása óta nem állt nyilvánosság elő, de a püspök szavaiból és megfogalmazásából sejthető, hogy nem állnak már semmilyen kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen a bicskei áldozatoknak, így felelt Balog Zoltán:

Azt, hogy megrendítő számomra, ami történt, és ami az ő életükben kárt okozott, azért tőlük is csak bocsánatot tudok kérni, és kívánom nekik, hogy találják meg azokat az embereket - az alapvetően emberi kérdés, hogy hogyan tudunk egymásnak segíteni -, akik nekik valóságos segítséget nyújtanak, nem kihasználni akarják őket, nem visszaélni a bizalmukkal. 

A püspökkel készült interjút teljes hosszában ide kattintva tudod megtekinteni, sok izgalmas, eddig nem hallott részlettel szolgál az egyházfő:

Forrás: telex.hu