promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Fordulat a Bochkor-botrányban: vesztésre áll a rádiós műsorvezető

Fordulat a Bochkor-botrányban: vesztésre áll a rádiós műsorvezető

Borítókép:  YouTube
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Bochkor Gábornak ezek után kétszer is meg kell gondolnia, milyen kijelentéseket tesz a rádióban.

Fordulat állt be a Bochkor-botrányban. A Retro Rádió legendás műsorvezetője nemrég tett olyan kijelentést, hogy minden balatoni büfét be fog záratni, ahol azt fogja látni, hogy becsapják a vásárlókat, és az igazi Nutella helyett olcsó mogyorókrémet tesznek a palacsintákba. Bochkor hozzátette, hogy megvannak a megfelelő kapcsolatai, tehát komolyan gondolja, hogy lakatot fog rakatni azokra a vendéglátóegységekre a magyar tengernél, ahol lehúzzák és átverik a nyaralókat és a turistákat.

A műsorvezető kijelentései természetesen eljutottak a balatoni büfésekhez, akik nem hagyták szó nélkül a dolgot. Egy zamárdi partközeli büfé üzemeltetője, Szili Zsolt a Blikk-nek mondta el, hogy nem hallotta azt a rádióadást, amiben Bochkor ezeket mondta, de ő is olvasta a hírt, és eléggé bántja Bochkor kritikája; náluk ugyanis nem Nutellával kapható a palacsinta, hanem mogyorókrémmel - de ez fel is van tüntetve az étlapon. Az üzemeltető szerint nem érné meg Nutellát kenni a palacsintába, mert azzal többe kerülne, amit a vendégek nyilvánvalóan nem értékelnének.

Szili Zsolt német turistákkal kóstoltatta meg a mogyorókrémes palacsintát, akik rögtön felismerték, hogy nem Nutella van benne. De ahogy az egyikük fogalmazott, nincs ezzel baj, ha így van feltüntetve - hozzátette, egyébként sem szereti a Nutellát. Ezek a német turisták egyébként elmondásuk szerint nem találkoztak csaló büféssel még a Balatonnál, de az árakat ők is túl magasnak találták egy-két helyen; egyszer egy italt is kétszeres áron fizettek meg, mert nem volt egyértelműen feltüntetve az akció feltétele.

Egy másik balatoni büfében is megvolt a palacsinta-teszt: itt valóban igazi Nutella kerül bele a tésztába, és ez is van feltüntetve az étlapon. A tulajdonos szerint ha nem azt tenne bele, a fejére is borítanák a tányért. Élő Gábor szerint valóban vannak a partokon, ahol trükköznek, de szerinte ők nem is vendéglátósok, hanem szerencsejátékosok. A férfi már 35 éve ott üzemelteti az egységét a Balatonnál, és tisztában van vele, hogy csak akkor tud boldogulni és tovább nyitva tartani, ha a vendég elégedett és visszajár oda. Emellett hangsúlyozta, hogy szeretettel várja Bochkor Gábort egy palacsintára.

Rámutatott arra, hogy nála minden alapanyag valódi, viszont vannak olyan helyek, ahol a lángosra a tejföl helyett is növényi zsír kerül, és a sajt sem valódi. Utóbbit úgy lehet megkülönböztetni, hogy a hamis sajt túlságosan is sárga olvadt formájában. Ezzel kapcsolatban Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke azt nyilatkozta a Blikk-nek:

„Nem korrekt, ha tejföl helyett növényi pótlékot használnak. Az ilyet ki kell írni az étlapra, hogy a vendég dönteni tudjon”.

Tehát úgy tűnik, hogy Bochkor Gábor egyelőre vesztésre áll, a balatoni büfések normálisan járnak el a saját egységeikben, viszont a Nébih és a kormányhivatalok felügyelői rendszeresen ellenőrzik a vendéglátóhelyeket, és az ellenőrzések során most is kiemelt figyelmet fordítanak a helyettesítő termékek használatára és a fogyasztók megfelelő tájékoztatására. Az például kapásból szabályellenes, ha mondjuk tejföl helyett növényi zsírt használnak, de ez nincs feltüntetve az étlapon.