Hollywoodi köntösben a világ egyik legkegyetlenebb kódexe, amely a japán hithű szamurájokat kínozta

Japán évszázadokon keresztül volt Európától és a világtól elszeparált birodalom, azonban az úgynevezett szamuráj-kultúra csak az 1100-as évekre alakult ki, hogy aztán egészen az 1800-as évek közepéig tartsa magát. Az utolsó szamurájokat 1877. szeptember 24-én, a sirojamai csatában győzte le a modernizáció útjára lépett japán állam hivatalos hadserege.

A harcos útját mindenekfelett követniük kell...

A japán társadalmi rend ezer éven át fennmaradó hierarchiájának élén a szamurájok, „közelben szolgáló katonák" álltak. Bár kezdetben csupán fegyverforgató katonák voltak, a Heian-korszak közepén már csak kiváltságokkal rendelkező, többségében földbirtokkal, vagyonnal bíró felső rétegbe tartozó ősi családok sarjai kerülhettek közéjük.

Ahogyan a honvedelem.hu is írja, szamurájuk egymás közt is szigorú hűbéri láncot alkottak: a föld nélküli szamurájok szolgálták a birtokos szamurájokat, akik a még nagyobb birtokkal rendelkező szamurájok, a daimjók szolgálatában álltak. Arra képezték ki őket, hogy megvédjék hűbérurukat. Joguk volt ölni és bárkinek kionthatják az életét, azonban ez nagy felelősséggel járt.

A szamurájok szellemileg érett emberek voltak, akik a bushidót, a harcos útját követték, amelynek legfontosabb értéke a hűség, a hűbérúr iránti lojalitás.

A becsületről és lojalitásról szóló ősi japán legenda a roninok, vagyis az úr nélküli szamurájok történetét meséli el. Egy szamuráj akkor válhatott roninná, ha hűbérura meghalt, klánja megsemmisült, esetleg elbocsátották őt a szolgálatából. A törvény értelmében akkor is ez a sors várt a szamurájokra, ha engedély nélkül hagyták el szolgálati helyüket, vagy egy ronin fiaként születtek.

Kötelességük közé tartozott, hogy hűbérurukért akár életüket is feláldozzák. Ezt rövid kardjukkal szertartáson végeztek el. Egy szamuráj számára a legnagyobb szégyen, ha ura harcban esett el: ekkor – a szamurájok törvénykönyve, a Busidó alapján – kötelesek voltak elvégezni a szeppukut, más néven hara-kirit. A rituális öngyilkosság megtagadása hatalmas szégyennek számított, a Busidót be nem tartó harcosok kitaszítottak lettek mind a hűbérurak, mind a többi szamuráj szemében.

Mielőtt megtörnének a kín alatt..

A szamuráj dicső halálaként emlegetett rítus visszaállíthatta elvégzője elvesztett becsületét. Végrehajtása azonban nem nevezhető kegyes halálnak: a szamurájnak egy éles késsel kellett felvágnia saját gyomrát.

Bizonyos esetben segédje is volt, aki lefejezte mielőtt az megtörne a kín alatt, és gyengének mutatkozna, ezzel is átsegítve őt a túlvilágra. 

A japánul csak Csúsingurának nevezett, Akó-incidensként is emlegetett esemény, a feudális japánban játszódott le az 1700-as években (ezt az időszakot mutatja be Az utolsó szamuráj című film is). Tokugava Cunajosi sógun 1701-ben azzal bízta meg hűbéresét Aszano Naganorit, hogy ünnepélyes keretek között fogadja a sóguni palotába érkező kiotói császári udvar küldöttségét. A sóguni ceremóniamesternek, Kira Josinakának kellett felkészítenie Aszanót a feladatra.

A látogatás napján azonban, Aszano kardot rántott Kirára az edói kastélyban (egyes beszámolók szerint Kira kevesellte a felkészítésért kapott ajándékot, ezért kigúnyolta őt, vagy éppenséggel szándékosan rossz etikettfogást tanított neki). Bizonyos források szerint Kira Aszanó feleségét is elfogadta volna fizetségül a tanításért. A sógun palotájában azonban tilos kardot rántani, ezért Aszanó börtönbe került. Becsületének megóvása érdekében saját kezével vetett véget az életének. Halála után a hátrahagyott szamurájaiból földönfutók, azaz roninok lettek. Óisi Josio – Aszano hajdani magas rangú szamurája – 47 ronintársával, közel két éven át tervezte az „édes" bosszút.

Ez idő alatt Óisi kicsapongó életet élt a piroslámpás örömnegyedben, hogy megtévessze nagyhatalmú ellenségét. 1703-ban Óisi – negyvenhét roninjával az élen – betört Kira edói palotájába. A sóguni ceremóniamestert sikeresen foglyul ejtették, majd megölték, fejét pedig Aszano sírjára állították, végül feladták magukat a hatóságoknak.

A roninokat szeppukura ítélték, amit 1703 februárjában mind a negyvenheten végre is hajtottak uruk sírjánál, az edói Szengakudzsi zen buddhista templomnál. Így tisztázták saját és egykori uruk becsületét.