Nem igaz, hogy Szent István fiát egy vadkan ölte meg, magyar történész bizonyította be az évszázados tévedést

Az iskolai történelemórán azt tanultuk, hogy Szent István fia, Árpád-házi Imre herceg 1031. szeptember 2-án halt meg, éppen abba az időben, amikor megörökölte volna a trónt.

Váratlan halála óriási csapást jelentett Istvánnak, a Magyar Királyság alapítójának, és híveinek, akik a hazai kereszténység leendő támaszaként tekintettek a hercegre. Imre életét állítólag egy vadkan oltotta ki, ám ezzel nem minden történész ért egyet, Bánó Attila az Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című kötetében tényekkel is igazolja, hogy egyetlen vadkan sem felelős a trónörökös haláláért.

Imre herceg feltehetően 1000-ben vagy 1007-ben született Székesfehérváron, édesanyja bajor Gizella volt, a 12. században szentté avatott II. Henrik császár húga. Születésének éve éppoly vitatott, mint életének és halálának számos részlete. 

Imre egészen kicsi korától kezdve kiemelt, trónörököshöz méltó oktatásban részesült. A tervek szerint ő lett volna, aki apja új, keresztény királyságért vívott küzdelmes munkáját tovább folytatja. Vallásossága, műveltsége, példamutató magatartása alapján egészen másként alakult volna a korabeli magyar történelem, ha király lesz belőle.

A István király fia 24 vagy 31 éves volt (a pontos születési éve nem ismert), amikor apja úgy látta, eljött az ideje, hogy királlyá koronázzák, ám a sors közbeszólt.

A legkorábbi feljegyzések nem szóltak korai halálának körülményeiről, csak jóval később terjedt el az az információ, hogy Imrét a hercegek kedvelt vadászterületén, a bihari Igfon erdőben halálra sebzett egy vadkan. Az erdő egyébként nem is vadkanjairól, sokkal inkább a bölényeiről volt híres.

Az első források sosem említenek vadkant

Ismeretes, hogy Petrus Ransanus, I. Ferdinánd nápolyi király követe 1488-ban érkezett Magyarországra és a Mátyás király megbízásából írta a Magyarok története című munkáját, amelyben természetesen Imre herceg haláláról is írt: „A mélyen vallásos István király elhatározta, hogy lemond királyságáról, és visszavonul a közügyek gyakorlásától […], az ország ügyeit pedig Imrére bízza. Amíg ezen gondolkodott, isteni akaratra más történt, ugyanis Imre súlyos betegségbe esett, és néhány nappal később meghalt teljes kegyelemben”. Vadkanról és vadászatról egy szó sincs a több mint félezer éves feljegyzésben.

A lengyel–magyar krónika is betegségről ír: „Imre, Szlavónia hercege, gyengélkedve, nyolc napig bágyadozott; a kilencedik napon, a kilencedik órában kilehelte lelkét.” 

A magyar szentek legendái közül Szent István király nagy legendája (1077-1083) íg számol be a történtekről: Imre herceg „az Úr megtestesülésének 1031. évében ezt a múló életet az örökre cserélte fel, csatlakozván a mennybéliek társaságához.” 

Adódik a kérdés: ha a legrégibb magyar krónikákban nem fordul elő Imre herceg halála kapcsán a vadkan, akkor vajon honnan ered ez a hiedelem? 

Erre a kérdésre a Képes Krónika 2004-es kiadásában találjuk meg a lehetséges választ. Veszprémy László történész a kötet kommentárjában azt írja: „Imre halálát egyetlen nyugati forrás, a Hildesheimi Évkönyv örökítette meg, eszerint egy vadászbaleset áldozata lett 1031-ben.“ Az évkönyv ominózus mondata: „István király fia, Imre, az oroszok hercege, akit egy vadászaton vadkan hasított fel, siratni való módon szerencsétlenül járva meghalt.” 

Ezt az egy mondatot kellene tehát elfogadni bizonyítéknak?

– teszi fel a kérdést a könyvében Bánó Attila.

Már sosem derül ki az igazság

Ennél sokkal valószínűbb az a verzió, hogy Imre herceg útjában lehetett II. Konrád császárnak, ezért megölette, gyilkosa pedig valójában a Vadkan nemzetségi névvel élő besenyő volt.

A magyar herceg ugyanis benyújtotta igényét a bajor hercegi trónra, amely jog szerint Konrádot illette volna. Konrád elődjének, II. Henrik császárnak ugyanis nem volt gyereke, egész életére szüzességi fogadalmat tett, akárcsak Imre herceg.

Az elmúlt évszázadokban számos történész próbálta meg kideríteni az igazságot. A tavaly elhunyt Makkay János régész végkövetkeztetése szerint az igazság megismerésének mindig akadhatnak áttörhetetlen gátjai: „források szinte teljes híján Imre herceg halálának körülményei soha többé nem deríthetők már fel, csak találgathatunk.”