promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Majka mindenről kitálalt és erős dátumot mondott a visszavonulására

Majka mindenről kitálalt és erős dátumot mondott a visszavonulására

Borítókép:  Profimedia
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Hosszú interjút adott, kiderült minden. 

Interjút adott Majka

Majoros Péter Majka már a legelső Való Világ óta igen erős médiajelenléttel rendelkezik, az utóbbi időben azonban mintha még az átlagosnál is több hír szólna róla. Talán nem teljesen független ez attól, hogy egyre gyakrabban hallatja a hangját politikai-közéleti kérdésekben is - álláspontja pedig sokkal inkább nevezhető ellenzékinek, mint kormánypártinak.

A napokban jött ki a Forbes listája a legértékesebb magyar celebekről, az első helyen pedig Majka áll (Azahriát előzte meg), ennek apropóján pedig a magazin interjút is közölt vele, ahol sok érdekes dolgot említett.

Majka a "Csurran, cseppen"-ről és a politikáról

Míg korábban Szijjártó Péterrel tett közé közös fényképet, a "Csurran, cseppen" óta (bármelyik párt nevének kimondása nélkül) Majka egyfajta ellenzéki szószóló lett. A számról és a klipről úgy fogalmazott, hogy az 4-4,5 millió forintba került, de a többszörösét hozta vissza mind nézettségben, mint fellépésben - egészen konkrétan ez lett a legjobban kereső klipje.

Azt is elárulta, hogy azért nem egészen az a helyzet, hogy minden helyre tárt karokkal várnák, tud ugyanis olyan esetről, hogy egy fesztivál azért nem kapott támogatást, mert őt is és Krúbit is elhívták. Ezután egy furcsa csavarral azt mondja, hogy Krúbit már el se hívták, őt még igen (de a korábbi mondatban még az szerepel, hogy fellépett ő is és Krúbi is), de a fesztivál ezért nem kapott támogatást, ami képes véget vetni egy rendezvénysorozatnak.

A magazin megkérdezte tőle, hogy mi a "vörös vonal" a NER-el való együttműködésben (az interjú még a One-szerződésbontás előtt készült), mire azt válaszolta, hogy egy olyan országban, ahol a politika ennyire "beette" magát a gazdaságba, nagyon nehéz elkerülni, hogy semmi közöd ne legyen hozzá.

Meddig tervez még a színpadon állni?

Majkának kétségkívül rengeteg rajongója van itthon (ez a klipek nézettségi adataiból és a koncertjein résztvevők számából is látszik), ezért bizonyára sokakat érdekel az is, hogy vajon mennyi ideig tervez még zenélni.

Majka úgy fogalmazott, hogy korábban már gondolkodott ezen és nem akarja megvárni, amíg délután 6-os "kisszínpados" produkció lesz belőle, így talán még 3-4 év lehet a dologban - talán még össze fog jönni egy "Majka50" nagyszínpados előadás, azután viszont úgy gondolja, hogy érdemes lehet visszavonulni.

A "Csurran, cseppen" klipje:

forrás: Forbes