Hihetetlen csóróskodás megy a ballagási pénzekkel a kapcsolatban, egymásnak feszültek az emberek, hogy mit érdemel egy diák

Elkezdődött minden iskolás rémálma: az érettségik időszaka. Felnőttként nehéz visszaemlékeznünk rá mennyire gyomorszorító érzés is volt ez, ma már csak könnyed csevelyekben kerül szóba, hogy ki mit húzott és az esetleges kudarcos élmények is teljesen más megvilágításba kerülnek. Együtt röhögünk rajta a haverokkal, mikor ötletünk sem volt a kihúzott tételen szereplő témáról és megpróbáltunk valami, bármi, de tényleg bármi ahhoz köthető dologról rizsázni jó pár mérhetetlenül hosszú percig, hátha a tanár elhiszi, hogy képben vagyunk és nem tök vakon érkeztünk a vizsgára. Amikor pedig elengedett minket, akkor szánk szélén húzódó mosollyal mentünk ki a teremből magunkban pedig az élet császárának éreztük magunkat: elhitte.

Nos, utólag visszanézve nem hitte el. Nem is hihette el, hiszen több tíz év tapasztalattal pontosan képben volt azzal, hogy nekem fogalmam sincs miről beszélek, neki azonban semmibe nem telik bekanyarítani egy jegyet, mivel tudja, hogy nem ezzel fogok foglalkozni, nem a világra szabadít rá ezzel az osztályzattal, így nincs tétje annak, hogy megbuktat, vagy ad egy hármast, amivel megy tovább az életed, az övé is és aztán soha, de tényleg soha többet nem találkozol azzal a tárggyal. Nekem ez volt a történelem.

Amúgy is terhelt időszak ez, hiszen véget ér a középiskola, ezzel pedig országos barátságok is, akik addig a mindennapjaink aktív részei voltak, messzire sodródnak és bár megingathatatlannak hisszük ezeket a barátságokat, valahol bennünk van a kétely: mi lesz, ha nem találkozunk többet? Ennek az egésznek a lezárása a ballagás, amivel a diák elbúcsúzik és megkezdi az érettségi időszakát

Ilyenkor a szülők, barátok, rokonok szépen összegyűlnek és megünneplik, hogy a csemete 12 évig szépen rendesen be tudott járni egy épületbe, azon belül is ülni egy (vagy több) padban és ennek szerves velejárója az is, hogy valamilyen jutalomban részesítik. Az ajándék sokféle lehet: hőn áhított utazás, első kocsi, új mobiltelefon, vagy nemes egyszerűséggel pénz.

Mint minden anyagi juttatásnál, aminek nincs egzakt, kőbe vésett szabályzata, itt is felmerül, hogy mennyit illik adni? Mi az ami elég, de nem ciki? Mi az ami sok és már rongyrázás? A Mandiner erről kérdezte az utca emberét, íme a válaszok: