promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes valóság Király Viktor válása mögött, nem várt helyről szabotálták a házasságát, menthetetlen a kapcsolat?

Döbbenetes valóság Király Viktor válása mögött, nem várt helyről szabotálták a házasságát, menthetetlen a kapcsolat?

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Tehetetlen a szerelmespár, nem csoda, hogy megingott a házasságuk.

Király Viktor és kedvese, Anita egy év és három hónapot töltöttek külön. Ez idő alatt sok megpróbáltatáson estek át, ám valahol a szívük mélyén mind a ketten biztosak voltak benne, hogy nem szeretnék elengedni egymást és bíztak benne, hogy a külön töltött idő után visszatalálnak egymáshoz. Ez végül így is történt és tavaly decemberben Anita a kisfiukkal, Kolennek együtt hazaköltözött Viktorhoz. Kapcsolatukon azóta is közösen, illetve egyéni terápiával is dolgoznak és elmondásuk szerint boldogabbak, mint eddig bármikor. Azonban, ha ilyen erős a kötelék két ember között, akkor felmerül a kérdés: mégis mi sodorta őket a kapcsolat szélére?

Természetesen minden kapcsolatban megvannak a személyiségben fellelhető különbségek, az összecsiszolódás egy kapcsolatban annak végéig tart, hiszen folyton alakulunk, változunk és ha ezt nem együtt tesszük, ha nagyon elmegyünk egymás mellett, akkor idővel ez szakításhoz vezet. Náluk is részben ez volt az oka annak, hogy szükségük volt egy végül a kapcsolatot megmentő szünetre, megtanulták értékelni és meglátni a szépet egymás rossz tulajdonságaiban és azt is megértették, hogy mennyire fontos tenni egy kapcsolatért, hogy fent maradjon a szenvedély, az izgalom.

Van azonban valami, amiről eddig nem igazán beszéltek, ezért hatott döbbenetes erővel mikor kiderült: Király Viktor feleségét nem kedveli a családja. A pletykák szerint Király Linda, aki elvileg kifejezetten jó kapcsolatot ápol testvérével, nem is hajlandó hozzászólni Viktor választottjához. Egy ilyen elmérgesedett családon belüli szituáció még egy problémamentes házasságot is megvisel, hát még akkor, ha egyéb feszültségek is felütik a fejüket. A fiatalok azonban nem adják fel és igyekeznek tenni a helyzet ellen.

Elmondták, hogy tágabb családi körben is vannak problémák, azonban a türelem, amit a házasságuk megmentése közben tanultak, itt is a segítségükre van. Nem siettetnek semmit, hanem szépen, lassan próbálják megoldani a konfliktusokat és örömmel jelentették, hogy sikerrel jártak, ugyanis már nyitottak az eddig ellenséges hangulatú rokonok arra, hogy egy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz.

Karácsonykor a békülés után minden családtagot meglátogattak és Anita is partner abban, hogy rendeződjön a kényelmetlen helyzet. Az biztos, hogyha ilyen kemény, tudatos munkával sikerült elkerülniük a válást, akkor aligha lehet előttük legyőzhetetlen akadály.

Király Viktor volt a Beköltözve Hajdú Péterhez legutóbbi adásának a vendége, ahol többek között a jelenlegi élethelyzetéhez vezető okokat is fejtegetik:

Forrás: Story magazin