promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Izrael meglépte, amitől tartott a világ, Irán nagyon súlyos állítást tett közé
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hiába az amerikai figyelmeztetés, a Közel-Keleten a világ szeme.

A hétvége a közel-keleti eseményektől volt hangos: Izrael két héttel ezelőtt likvidált egy magas rangú iráni katonai vezetőt, méghozzá Szíriában, Damaszkuszban, nagykövetségi épületet támadva, mire válaszul korábban sosem látott módon, Irán drónokat és rakétákat indított Izrael ellen.

Izrael nyugati szövetségesei hathatós segítségével kivédte a támadást, és azóta azt figyelte a világ, vajon milyen irányba mennek az események. Az iráni vezetés közölte az ENSZ-el, hogy részükről a válaszcsapás megtörténte után lezártnak tekintik az ügyet, és az amerikai vezetés is arra intette Izraelt, hogy ne válaszoljanak az iráni ellentámadásra.

Az izraeli vezérkar is hosszan tanácskozott, és sok opciót megvitattak, és a legfrissebb fejlemények alapján úgy tűnik, válaszolnak a csapásra, bár egyelőre nem közvetlenül iráni területek elleni támadással.

A Times of Israel jelentése szerint az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tegnapi légicsapása Dél-Libanonban két kiemelkedő rangú vezetőt távolított el a Hezbollah Radwan elit egységéből. A támadásban Muhammad Sahúri és Mahmud Fadlallah vesztette életét, mindketten a szervezet rakétacsoportjának tagjai voltak.

Az eset során a Radwan nyugati kerületi rakétacsoportjának vezetője, Muhammad Sahúri esett áldozatul. A támadás célpontjában Sahúri gépkocsija volt, melyet Kfar Dunine falu közelében ért rakétatalálat.

Az IDF szerint Sahúri kulcsszerepet játszott a dél-líbiai rakétatámadások tervezésében, azonban a légicsapás során nemcsak ő, hanem Mahmud Fadlallah is életét vesztette, aki szintén a Hezbollah rakétacsoportjának parancsnoka volt. A Hezbollah hivatalosan is megerősítette mindkét parancsnok halálhírét.

Azonkívül, az események között szerepelt az Iszmail Juszef Bazt, a Hezbollah tengerparti egységeinek parancsnokának, aki szintén életét vesztette a tegnapi támadásban.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy hiába az amerikai felszólítás, nem a de-eszkalációs forgatókönyv valósul meg, Irán ráadásul meglehetősen fenyegető nyilatkozatot tett közé, ahogy az az X-en és a Telegramon olvasható.

Ebben Mahdi Mohammadi, az Iráni Parlament stratégiai tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy

"szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy a rakéta-programunk mellett nukleáris programunk is van".

Irán ilyen magas szinten még soha nem ismerte el a nukleáris programja létezését, ami ismét csak nyugtalanító fejleményt jelent a felizzott konfliktusban.

forrás: Portfolio

Hasonló tartalmak
MaxiNewz
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás