Vízalatti múzeum mentheti meg a tengeri élővilágot, rejtélyes, gigantikus alkotásokkal küzdenek az orvhalászok ellen

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás sajnálatos módon rendkívül alacsony, pedig az ilyen módon bevitt fehérjék és zsírok a legegészségesebbek közé tartoznak - egykori viza-nagyhatalom voltunk, ma már a legtöbb családban szinte csak karácsonykor kerül az asztalra nem túl ügyesen kirántott, olajos panírú hal.

Talán ennek is köszönhető (és a tenger hiányának), hogy az óceáni, tengeri halászattal kapcsolatos hírek nem annyira jutnak el hazánkba, pedig különböző ezzel foglalkozó szervezetek szerint a baj óriási, a túlhalászat és orvhalászat hihetetlen méreteket ölt, hatalmas károkat okozva a tengeri ökoszisztémának.

65 km/órával lehet száguldani a világ első óceánjáró hullámvasútján

Olvass tovább...

Minden bizonnyal leginkább az államok szerepe lenne ezen jelenség ellen fellépni, de úgy tűnik, az érintett országok hivatalos halászai-horgászai ezt hiába várják - így civil kezdeményezésekre van szükség, amit leginkább saját pénzből finanszíroznak.

Az illegális halászok egyik technikája a horgászatból is ismert "fenekezés" gyakorlata: a kis volumenű, hobbi-horgászatban is illegális - természetesen nagyban is, ennek ellenére csinálják. Hajókkal kivetnek óriási méretű, súlyos hálókat, amiket végighúznak a tengerfenéken, ami mindent felszed: halat, rákot, kagylót, korallt, hínárt, hihetetlen károkat okozva ezzel a tengeri élővilágnak, a virágzó élet helyén üres, víz alatti pusztákat hagyva.

Egy olasz halász, Paolo Fanciulli úgy döntött, ha az állam nem csinál semmit, akkor majd ő kézbe veszi a dolgokat. Meglehetősen kreatív módját választotta annak, hogy lehetetlenné tegye az illegális gyakorlatot: létrehozott egy víz alatti múzeumot.

A koncepciója az volt, hogy a tengerfenékre le kell ereszteni nagy méretű, nehéz köveket, amik kivitelezhetetlenné teszik az hálók tengerfenéken való végighúzását. Megkeresett egy kőbányát, hogy venne tőlük tömböket - mire a bánya a projektről hallva 100 márványtömböt bocsátott a rendelkezésére, ingyen és bérmentve.

Paolo ezután felkért művészeket, hogy faragjanak szobrot a tömbökből, amiket aztán leeresztenek a tengerfenékre, így létrehozva egy víz alatti szoborkiállítást, ami mellesleg ellehetetleníti az orvhalászatot - és a dolog működik. Ahol kihelyezték a szobrokat, onnan ezek a hajók eltűntek, az élet pedig visszatért: növények, halak, tengeri ízeltlábúak népesítik be újra ezeket a területeket.

A videó alatti hozzászólásokból kitűnik, hogy ez a jelenség messze nem csak a Földközi-tengeren probléma: más halászok is jelezték, hogy az ő országukban is hihetetlen károkat okoz a módszer, például az alaszkai lazacpopulációban, vagy az indonéz szigetvilágban.

A módszer megvan, az államoknak nyilvánvalóan lenne pénzük kivitelezni - egyelőre azonban nem teszik, így lelkes adófizetőkre hárul a feladat, hogy igyekezzenek minimalizálni a pusztítást.