A magyarokkal is rokonságba hozott szkíták városáról ír a Biblia, ma is meglátogathatjuk a titokzatos történelmi helyszínt

Oldalunk szerkesztősége kiemelt figyelmet fordít a magyarság történelmére - adott esetben nem csak a történelemkönyvek és az akadémia által hivatalosan elismert és tanított elméleteknek is helyet adva, és az olvasóink visszajelzései alapján ezt igen jól tesszük. Az általánosan elfogadott narratíva szerint a magyarság ázsiai eredetű, a nyelvünk a finnugor nyelvcsalád ugor ágának a tagja, és többek között például a hantik és a manysik rokon népének tartanak minket, akikről már egyébként oldalukon is értekeztünk:

Ezzel szemben a finnugor elméletek 19. századi megjelenéséig a magyarságban - a nemesség körében kiemelten is - evidenciaként volt kezelve a hun származástudat, akárcsak a középkori krónikáinkban. A legendás szkítákkal és hunokkal való rokonságról a magyar őstörténet neves kutatója, a szerző és csillagász, illetve előadóművész Grandpierre Attila az egyik igen kiváló tanulmányában (link) így ír: 

...A szkíták és a magyarok régészeti rokonságát már sokan alátámasztották. Ma élő legjelesebb őstörténészünk, Bakay Kornél is megjegyezte, hogy az etelközi magyarok ivókürtjei (a csernyigovi bölénykürtök) pontos másai a szkíta ivókürtöknek. A szkítákra jellemző aranysüvegek meglétére utal Árpád népének leletei között talált beregszászi arany süvegcsúcs, amely a Magyar Nemzeti Múzeum 1996-os kiadványa szerint is a szkíta fémművességre emlékeztet.

A szkíta népművészeti és a magyar népművészeti motívumok közti hasonlósággal könyveket lehet megtölteni: az érdeklődök pár egyszerű keresés után rengeteg információt találhatnak a világhálón.

Miután a szkíta-magyar rokonság elméleti lehetőségét számításba vettük, érdekes fénybe kerül a Bibliában szkítákról szereplő információ: ugyanis elsőre bármennyire is furcsának hangzik, a Bibliában bizony található leírás a szkítákról, sőt, ami egykori városukból megmaradt, azt a mai modern Izrael állam területén akár napjainkban is meglátogathatjuk.

Az Ószövetség (Latin nevén Septuaginta, héber nevén Tanakh (תנך) - a keresztény egyházok által kanonizált Bibliába a Tanakh nem minden könyve tartozik bele, azonban igen jelentős mértékű átfedés van). A Bírák első könyvének 27 fejezete így ír a városról:

²⁷Manassze nem hódította meg Bet-Séant és a hozzá tartozó falvakat, sem pedig Tanachot és a hozzá tartozó hegységeket. Nem űzte el Dórnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem Jibleámnak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit, sem pedig Megiddónak és a hozzá tartozó falvaknak lakóit; így a kánaániak megmaradtak ezen a vidéken. 

A passzusban szereplő Bet-Séan város lakóiról Jeromos könyvének 5. fejezetében, a 15. énekben ezt olvashatjuk:

¹⁵...Régi nép ez, ősidőből való nép, olyan nép, amelynek nyelvét sem ismered, nem érted, mit beszél.

A bibliai leírás után a kirakós következő darabja a görög és római időkből ered, amikor a várost már Szküthopolisznak hívták - Gunnar Heinsohn, egy brémai egyetemi régész professzor bizonyította be, hogy Szküthopoliszban már időszámításunk előtt 1500 évvel is szkíták éltek. A régészprofesszor a  a Hirsche aus Beth Shean oder Gibt es wirklich keine Skythenschichten in Scythopolis? című művében írja, hogy Palestinában (így hívták a római provinciát) Bét-Séan Szkítopoliszként lesz központi település.

A szkíták helyi jelenlétére az elnevezés mellett rengeteg régészeti lelet is utal: az 1950-es években Izraelben 169 darab pecséthengerből 97 darab a szakirodalomban úgynevezett "mittani" darab (Parker, 1950), amiből 57-et Bet-Séanban találtak meg, 18-on található meg a szkítákra rendkívül jellemző szarvas motívum, illetve méd-szkíta baltafejeket is találtak a területen valamint a város karakterisztikája is sok szkíta vonást mutat.

A görög-római történeti időkben Szkítopolisz egy tíz városból álló városállam szövetséggé vált, lakói hellenizált szkíták, kánaániták, filiszteusok, és egy kisebb számú zsidó közösség volt. A város története mitológiai síkon is ismert: a város alapítója eszerint Dionüszosz volt, a városban neki szentelt templom is állt 

A települést eredetileg az egyiptomi Ptolemaioszok uralták, majd átkerült a szíriai Szeleukida Birodalom kezébe. Kr. e. 63-ban Pompeius, a római tábornok, a Tíz görög város, azaz a Dekapolisz élére állította a várost. Kr. e. 409-ben a város a római Palestina Secunda tartomány fővárosává vált. A bizánci időszak 395-ben kezdődött, és a hatodik században a város elérte a maximális népességét, elérve a 40 000 lakost. 634-ben muszlimok foglalták el a várost, amely ezt követően Beisan néven ismert lett, és ekkor kezdődött a város fokozatos hanyatlása.

A bizánci korszakból (330–636 Kr.u.) származó gazdag régészeti leletek között különféle emlékeket találtak. A domb tetején egy kerek templom emelkedett, melyet egész terjedelmében városfal vett körül.

Szkítopolisz ebben az időszakban túlnyomórészt keresztény közösségnek adott otthont, Péter apostol Antiochiai tartózkodása során alapította meg Jézus egyházát, aminek hatására Dekapoliszban, Egyiptomban, a Pártus Birodalomban, egészen a belső Ázsiai ujgur területekig több mint 30 ókeresztény püspökség jött létre.

A város ókeresztény közössége több történelmileg is számon tartott személy adott a világnak: Kyrillos ho Skythopolitēs, más néven Cyrillus Scythopolitanus (kb. 525 – 559), keresztény szerzetes, pap és görög nyelvű hagiográfus - a Wikipédia definíciója szerint: a hagiográfia vagy hagiológia (a görög „hagiosz” (szent) és „grafé” (irat) illetve „logosz” (beszéd, szó) összetételből) a szentek és a szentség hírében elhunytak életének kutatásával, bemutatásával és értékelésével, illetve haláluk utáni hatásukkal és tiszteletükkel foglalkozó tudomány - volt a kereszténység korai éveiben, a 6. században. A szkítapoliszi Procopiust (aki 303. július 7-én hunyt el) mártírként és szentként tisztelik: Procopius híres aszkéta volt, rendkívül művelt teológus és filozófus, Szkítopoliszban egy kápolnát is szenteltek az ő tiszteletére.

A magyar őstörténet körül még ma is sok a megválaszolandó kérdés, ám az ilyen elméletek tanulmányozásával felfedhetjük a történelem rejtett aspektusait is - a cikkünkben szereplő linkelt anyagok különböző érdekes adalékanyagokkal szolgálnak a magyarság eredete iránt érdeklődőknek, visszajelzéseiket mindig örömmel fogadjuk.

forrás: sopronmedia.hu
           Grandpierre Attila