Amerika hősének kiáltották ki a náci táborból lovakat lopó indián hadvezért, egész életét dicsőség és megbecsülés övezte haláláig

A második világháború az amúgy is meglehetősen zivataros 20. század egyik legnagyobb jelentőségű történelmi eseménye. 6 éven keresztül, 1939-től 1945 hadban állt szinte az egész világ, tengelyhatalmak a szövetségesek ellen.

Az ilyen kiélezett szituációkban rengeteg dolog történik: az emberi aljasság, de a hősiesség is hihetetlen mértékekig képes emelkedni.

Az egyik legfigyelemreméltóbb történet a második világháborúban egy az amerikai hadseregben szolgáló, egyszerű katonáé. akinek a polgári neve Joe Medicine Crow. A furcsa név oka, hogy egy nem éppen angolszász származású férfiról beszélünk: Joe Medicine Crow amerikai őslakos, köznyelven "indián", a prériindiánok közül, az Apsáalooke törzsből - és az utolsó hivatalos indián hadvezér a törzsből.

Az amerikai őslakos indiánok az európaik megérkezése előtt már hosszú-hosszú idők óta éltek a szigeten, harmóniában a természettel. Az sok indián törzs bár nem osztozott közös hitvilágon, volt egy dolog, ami mindannyiuk kultúráját összekötötte: ez a dolog pedig a harc volt.

Az indiánoknál egyáltalán nem számított ritkának, ha valaki 70-80 évesen lóháton, kifestve a csatába vonult - sőt, olyanok is voltak, akik direkt eldöntötték, hogy meghalni mennek a csatába. Az ilyen harcosok kapták a csaták előtt a legszínpompásabb díszeket, és óriási tisztelet övezte őket a csatát megelőzően, hatalmas megtiszteltetés volt így átkelni a szivárványhídon.

Joe Medicine Crow már az a modern USA-ban nőtt fel, amikor kitört a II. világháború. Belépett a seregbe, a 102. számú gyalogos ezredbe került, és Európában harcolt. Joe Medicine Crow pedig véghezvitte a saját törzsfőnöke által meghatározott cselekedeteket, amelyek hadvezérhez válásához szükségesek: megérintett egy ellenséges katonát, anélkül, hogy az ellenség megölte volna; elvette az ellenség fegyverét; győztes osztagot vezetett a csatatéren - és ellopott 50 német lovat egy SS táborból, miközben saját törzsi harci énekeit üvöltötte, mindezt természetesen harci festésben, amelyet mindig viselt, amikor csatába ment.

A háború után író lett, és törzsének igazi spirituális vezetője, több katonai- és állami kitüntetés büszke tulajdonosa az utolsó Apsáalooke hedvezér.