promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Darabokra tépik Kulcsár Edinát egy videó miatt: ezeréves ciki felvétel került elő róla, mit szól ehhez G.w.M.?

Darabokra tépik Kulcsár Edinát egy videó miatt: ezeréves ciki felvétel került elő róla, mit szól ehhez G.w.M.?

Borítókép:  Youtube - PalikekVilagabyManna
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Ezt vajon mivel magyarázza a szépségkirálynő?

Finoman szólva is hangos a sajtó Kulcsár Edinától, azon kevés magyar celebek közé tartozik, akik évek óta fenn tudják tartani a magyarok érdeklődését: akármit csinál hír lesz belőle és bármilyen megmozdulásával azonnal a középpontba tud kerülni.

Kulcsár Edina 2014-ben lett Magyarország szépe és ezzel nagyjából egy időbe kezdett rá figyelni az ország. Voltak hosszabb, rövidebb afférjai, azonban az emberek úgy emlékezhetnek rá, hogy a tartós boldogságot Csuti oldalán találta meg és úgy nézett ki, hogy az a szerelem örök és időtálló.

Igazi influenszer házaspár voltak, egy időben emiatt kaptak rengeteg bántást: sokan titulálták őket munakerülőnek (holott Csutinak és Edinának is több lábon álló saját vállalkozása van/volt), illetve az is sokak szemét szúrta, hogy gyermekeik is szerepelnek a közösségi média oldalunkon és velük is reklámoztak terméket (ez egyébként szintén a szülő egyéni döntése).

Aztán robbant a bomba: a Nyerő Páros adásában derült ki, hogy az álompár a válás szélére sodródott, a műsor vége után pedig a válás bejelentése is megtörtént, ami önmagában is hírérték lett volna, azonban harmadik fél is került a képbe: Edina G.w.M., a népszerű rapper mellett találta meg a boldogságot és vele kezdett új életét, akivel már közös kislányuk is született, a többi pedig történelem.

Ha pedig történelem: az internet népe nem felejt és most egy régi felvételt ástak elő Edináról, amelynek több érdekessége is van. Edina és G.w.M. egy közös valóságshowt indítottak, melyet havi tagsági díj fejében nézhetnek az emberek és ezzel kapcsolatban is több botrány volt már, mint ahány adást ténylegesen felvettek, így az élesszemű kommentelők visszavágtak.

Ez a néhány éves videó róla és egykori párjáról, Nádas Mátéról készült, ahol turbékolva mesélnek szerelmükről, ebben még semmi furcsa nem lenne, azonban érdekes dolgot vehet észre a videó nézője és ez bosszantotta fel az embereket.

Edina minden párjáról ugyanúgy nyilatkozott, szinte szóról szóra ugyanazokat a szófordulatokat használta: ő az igazi férfi, mellette lett nő, megtapasztalta az igazi boldogságot és az igaz szerelmet. Ismerősek lehetnek ezek a kifejezések: ugyanezt mondta Csutinál és később G.w.M.-nél is.

A kikerült régi felvételt itt tudjátok megnézni:

Annyit azért hozzátennénk, hogy nem jogos a kommentelők haragja, hiszen egy ember a kapcsolat elején általában mindig ugyanazt az eufóriát érzi, úgy, hogy az előző kapcsolat rossz szájíze még benne lehet, így nem lehet Edinán számon kérni azt, hogy eddig minden párja mellett ezt a mesébe illő boldogságot tapasztalta meg a mézeshetekben.