promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meglestem a férjemet tusolás közben, de engem ért hidegzuhany attól a látványtól, ami a szemem elé tárult
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pajkos kukkolásnak indult, összetört szív és hatalmas csalódás lett a vége.

A férjemmel még csak két éve vagyunk együtt, viszont kifejezetten nagy figyelmet fordítunk rá, hogy ne hűljön ki közöttünk a szenvedély. Van egy megegyezésünk, hogy minden hónapban kipróbálunk valamit, amit egyikünk javasol és eddig lekopogom, de remekül sikerült.

A hónapban rajtam volt a sor és már rögtön a hónap elején jeleztem, hogy az én e-havi vágyam nem publikus, így egyszer csak majd meglepem. Ő nagyon izgatott lett és ez egy külön borzongást adott a kapcsolatunknak.

Eljött a nap, amelyikre a meglepetést szerveztem és miután a férjem befeküdt a szokásos esti szeánszára a fürdőkádba, akcióba is léptem.  A reggeli pajzán ötletem az volt, hogy egy kis leskelődés után letámadom. Szépen felöltöztem, majd lassan és halkan beosontam a fürdőbe és már éppen szóra nyitottam a számat, amikor minden hang belém fagyott és egy dolgot akartam: nagyon csendbe kimenni a fürdőből és soha többet nem szóbahozni a szörnyű meglepetést, ami engem ért.

A férjem a kádban feküdt és egy félreérthetetlen magányos férfi elfoglaltságot űzött, amin önmagában még nem akadtam volna fent, de vizuális segédeszközt is igénybe vett.

A képernyőjén nagyjából 70-80 év körüli hölgyek voltak, szintén felismerhető tevékenység közben: ne kerülgessük, erősen korhatáros tartalmat nézett életem párja, nagymamákkal.

Lemerevedtem és hátrálni kezdtem, csendben mantrázva, hogy soha, de soha ne derüljön ki, hogy én ma jártam a mosdóban. Szerencsére sikerült, visszaöltöztem pizsamába és leültem a televízió elé nézni valami műsort, azt sem tudom pontosan mi ment a tévében.

A párommal néhány nap múlva bepótoltuk az elmaradt szeánszot és ekkor előre szóltam neki a tervemről, de a titok, hogy láttam azt, amit nem kellett volna, azt azóta sem hoztam szóba. Mindketten elég laza és vagány emberek vagyunk és tudom, hogy imád engem, semmilyen téren nincs panaszom. Mindenkinek vannak fura dolgai, az övé egy kicsit kevésbé elfogadott, de szeretem és úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam a társadalmi normáknak alárendelni. Mindenesetre a kukkolást, mint házastársi szokást, teljesen elvetettem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás