Új magántanár érkezett a húgomhoz, amikor először találkoztam a férfival akkor mindketten majdnem elsüllyedtünk szégyenünkben

Korántsem volt mindig felhőtlen a kapcsolatom a szüleimmel és egészen korán el is költöztem otthonról. Nem keresem a felelősöket: én rossz kamasz voltam, ők pedig türelmetlen szülők, muszáj volt leválnunk egymásról egy kicsit, hogy később újra egymásra tudjunk találni. Amikor elköltöztem azt mondták, hogy többet nem mehetek vissza, utólag emiatt sokszor bocsánatot kértek és mardosta őket a bűntudat. Csakhogy nekem eszem ágában sem volt visszamenni.

Volt pár haverom, velük kivettünk egy albérletet és megpróbáltunk elboldogulni. Az érettségin még átrugdostak a szüleim, de annyira lefárasztottak az iskolai évek, hogy semmi kedvem nem fűlt ahhoz, hogy árufeltöltőként, vagy eladóként 8-10 órázzak valahol. Pénzem sosem volt, bulizni viszont mentem volna, szóval valami megoldást kellett találnom. Az egyik ismerősöm aztán megkörnyékezett, hogy tud egy pasit, aki foglalkozik amolyan felnőtt tartalmakkal. Egyből tudtam mire gondol és rövid habozás után elkértem a férfi kontaktját.

Szégyenteljes dolognak tűnt már akkor is, de hát kellett a pénz. Hangzott a fejemben az oly sokszor unalomig hallott mondat. A továbbiak sem voltak kevésbé filmszerűek: megérkezve egy nagy, fekete bőrkanapé foglalt helyet a szobában. Ízléstelenül giccses öltönyű volt a tulajdonos, akivel elbeszélgettem és adott némi instrukciót. Bemutatta a stábot, a többit pedig el tudjátok képzelni.

Egyetlen alkalom volt, megállapítottam, hogy nem nekem való ez. Szépen lassan lehiggadtam és megkerestem a szüleimet, átbeszéltük a dolgokat és rendbe tettük a kapcsolatot. Most itthon lakom, tanulok, tervezem a jövőmet és már tudom, hogy milyen fontos a család. Van egy húgom is, aki jóval szelídebb teremtés volt nálam és szerencsére korán megtalálta mivel szeretne foglalkozni: a zene a mindene. Az eddigi magántanárral már nem fejlődött megfelelően, 

Éppen az egyetemről értem haza és belépve meghallottam a zongoraszót. Gondoltam beköszönök, aztán nem zavarom őket tovább. Kopogtam, bementem és hirtelen fiatalságom ólomsúlyú titka ott állt velem szemtől szemben: a filmbéli partnerem fürge ujjai jártak a zongorán, húgom pedig megbabonázva nézte. Szerencsére nem vettek észre, túlságosan bele voltak merülve a tanulásba. Sokáig tipródtam rajta, hogy mit csináljak, de végül egy mondvacsinált ürüggyel megkértem a testvérem, hogy szóljon a magánórák előtt minden alkalommal. Addig a közeli kávézóban ücsörgök. Azt sem tudom a fiú megismerne-e, de nem akarok kockáztatni. Magam mögött hagytam azt az életét és ha ennek az az ára, hogy hetente kétszer megiszok egy lattét valahol egy sütivel, hát vállalom.