Éjszaka bekapcsolt a tévé és hátborzongató szavakat kezdett ismételni, mozdulatlanná dermedtem a vészjósló üzenettől

Mindig is a jó alvók sorát erősítettem, már egészen kicsi koromban is nehezemre esett felkelni és ez a "jó" tulajdonságom sokáig velem maradt. Mikor már nem voltam az iskolarendszer kénye-kedvére kárhoztatva, akkor teljesedett ki igazán a bioritmusom. Viszonylag későn lefeküdtem és sokáig aludtam, tökéletesen beállt a rendszer. Aztán valami megváltozott, álmatlanság kezdett gyötörni. Egyre nehezebben aludtam el és kialvatlan voltam, reggel pedig korán kipattant a szemem. Akkoriban költöztem új albérletbe és sok minden megváltozott az életemben: ennek tudtam be a hirtelen jött insomniát. Nem tudtam megszokni a lakást. Újépítésű lakás volt, a külvárosban, én pedig egy nagypolgári, belvárosi épületben éltem eddig, ahol szinte sosem volt csend. Itt pedig állandóan fojtogatott az, hogy semmilyen zajt nem hallok. Mintha hangszigetelve lett volna a lakás.

Egy arc nélküli férfi tart rettegésben a nap minden órájában, nem sokáig bújhatok már el a végső találkozás elől

Olvass tovább...

Az is furcsa volt, hogy elsőre nagyon tetszett. Mintha valami láthatatlan erő húzott volna ide, azonnal aláírtam a papírokat és le is tettem a kauciót. A beköltözésnél viszont mintha minden megváltozott volna: a lakást hidegnek éreztem és hiába sütött be hétágra a nap, mintha folyton árnyék lett volna a szobában. Ha vendéget hívtam, akkor az első mosolygós körbenézés után mindegyiküknek valami furcsa grimasz futott át az arcán, de nem szóltak semmit, éreztek valamit, amit én is. Megtartottam a lakásavatót, amin remekül éreztük magunkat, amikor pedig elmentek a vendégek, akkor úgy döntöttem, hogy ledőlök aludni, majd másnap foglalkozom a romeltakarítással. Kivételesen hamar elaludtam, lehetséges, hogy az esti bor megtette a hatását. Jó volt ennyi ember között lenni és nem csak a rossz dolgokra koncentrálni.

Egyszer csak lassan kinyitottam a szemem, mert valami nagyon zavart. A tévében egy jól ismert kedvenc műsorom ment, az egyik horrorfilm, amit sokat pörgettem fiatalkoromban, az világított az arcomba. Nem emlékeztem mikor kapcsoltam be a televíziót, ráfeküdtem a távirányítóra, gondoltam. Ahogy keresni kezdtem és már nem zavart a teli fény, odanéztem a képernyőre. Az első amit megláttam, hogy a távkapcsoló ott van a polcon, tehát nem fekhettem rá, a másik pedig, hogy kimerevedett a képe az adásnak. Nem láttam sem csatorna, sem streaming jelzést, fogalmam sem volt hol adják. A képen az a szellem látszott, aki a történet szerint egy költözés után követte a lakót és végül az új házban ejtette végleg csapdában a lelkét. A démoni lény egyenesen rámmeredt, majd kezét lassan elindítva felém mutatott. A filmben nem volt ilyen jelenet. Milliószor láttam. Meredten bámult, ujjával rám mutatva, majd vészjóslóan szavakat formált:

Egyre gyorsabban és egyre hangosabban ismételte, ameddig már szinte rikácsolt. Ekkor kikapcsolt a tévé. Fogalmam sincs mi történt ezután, a gondnok kopogása ébresztett reggel, aki azt mondta, hogy egész éjszaka áramszünet volt, elnézést a kellemetlenségért, most sikerült megcsinálni a vezetékhibát. Falfehéren köszöntem meg a tájékoztatást és visszamentem a hálóba. Bekapcsoltam a tévét, működött. Gondolkodtam egy kicsit, majd felhívtam a szüleimet, hogy segítsenek költözni.

A kulcsot bedobtam a postaládába és eldöntöttem, hogy nem magyarázkodok a tulajnak. Erre végül nem is volt szükség: érdekes módon egyszer sem hívott, hogy hova lettem. Azóta sem tudom mit láttam: félálom volt, vagy valóság, vagy a tulaj így szeretne pénzt gyűjteni a kauciókból? Szellem, kísértet, vagy a másvilág egy kapuja? Mindenesetre azóta minden elektromos tárgy ki van tiltva a hálószobámból.