promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hallottál már az orvosmaffiáról? Lehet, hogy éppen most is az egyik terméküket viseled
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Filmbe illően alvilági kapcsolatokat lepleztek le, a főszereplők pedig mindennap használt egészségügyi termékek.

Ha az ember meghallja a maffia szót, akkor önkéntelenül is öltönyös, jól öltözött, decens emberekre gondol, akik kódnyelven megbeszélik egymással kit kell legközelebb kiiktatniuk, a lányaik esküvőjén pedig szívességeket tesznek a halandó pórnépnek. Majd jött az a klasszikusnak számító sorozat, ami ezt teljesen felülírta és megtudhattuk, hogy a legnagyobb górék akár a kedvenc olasz éttermünkben is tanyázhatnak egy mackónadrágban, miközben városok sorsáról és egész dinasztiákról döntenek. Nem olyan rég került köztudatba a hajléktalanmaffia kifejezés is, ami már önmagában megdöbbentette az embereket. Ennek lényege (bár már a neve is árulkodó), hogy az utcán adományba adott aprópénz egy szervezethez kerül, akik kvázi kizsákmányolják a szerencsétlen sorsú honfitársainkat. Nemrégiben azonban új szóval bővült a bűnözőket leíró kifejezések listája és megjelent az orvosmaffia, mint egy egész szakmára ráépülő zsiványkodás.

Ez az ágazat főképp a gyógyászati segédeszközök hamisítását vette célba, valamint nem ritka a jogosulatlanul felírt járássegítő és egyéb életmódjavító eszközök felírása és az ezután járó állami támogatás visszaigénylése sem. A hálózat felderítésére több vármegyében is léterejöttek kifejezetten erre a célra összeállt nyomozócsapatok, akik igyekeznek felgöngyölíteni a szálakat és felszámolni az egész szervezetet. Ezek a bűnüldözők egyébként kifejezetten sikeren teljesítették a rájuk bízott feladatot, több orvost is lebuktattak, akik részt vettek ebben az egész országot átívelő svindlibe.

Az utolsó razzia alkalmával egészen meglepő tárgyakat foglaltak le: feleslegesen felírt gyógycipők miatt főhetett a csalásban résztvevők feje. A folyamatos rajtaütések eredeményeként már rengeteg orvos ellen indítottak eljárást, a gyógyászati segédeszközöket, melyeket nem ritkán padlásokon tároltak, lefoglalták.

Az ügy igen bonyolult és még korántsem értek a végére, azonban az biztos, hogy a gyanúsítottak száma már igen magasra rúg, eddig 51 embert vetted elő: 20 orvos, 18 cégvezető, 9 alkalmazott és 4 orvosi asszisztens szerepel a lebukottak listáján.

Forrás: infostart.hu

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás